Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Lengyel András: Összeállításunk margójára
a valóságban mindig élő probléma, valóságos anomália. Ha tehát Bibó pl. az „aránytalanul nagy, felelőtlen és funkciótlan vagyon” ellen szól, akkor lehet álláspontját egy eklektikus törekvés következményének tekinteni, de aligha lehet úgy tenni, mintha az ilyesféle vagyon problémátlan lenne. A „tiszta” liberális, amikor erről hallgat, nem „következetes” (ahogy hiszi és hirdeti), hanem pusztán ideologikus: elfedi a valóság egy „zavaró” komponensét, s legitimálja az igazolhatatlant. Bibó - ebben az értelemben - semmiképpen nem idologikus. Sokszor - s joggal - emlegetett moralitása megóvja attól, hogy a valóságos problémákat elfedje, hogy elméleti megfontolásokból morálisan védhetetlen fejleményeket igazoljon, vagy legalább hallgatással falazzon ilyesminek. S ezzel magabiztos, de gyarló teóriák képviselőinek is mindenkori potenciális kontrollját jelenti. Egy törekvés, amely szembekerül Bibóval, de még fontos számára önmaga moralitása, szembe kell nézzen a ténnyel: valamit, ami a méltó emberi élethez hozzátartozik, nem tud „hozni”. A Bi- bó-életmű - akár tetszik ez, akár nem - eleven figyelmeztetés. Ha ennek a kontrollnak a hangja ma nem „hallatszik”, akkor ez nem a Bibó-életművet, hanem viszonyainkat minősíti. Mi sejlik föl a Bibó-problémákból ebben az összeállításban? - az olvasók tiszte eldönteni. De bizonyos, hogy anyagunk szegényebb, mint amilyennek lennie jó volna. Egyes, számításba jöhető szerzőkkel nem volt személyes kapcsolat, egyes - fölkért - szerzők magánkörülményeik alakulása miatt, legjobb szándékaik ellenére sem tudtak most Bibóról értekezni. (Egy írás, Sándor Iván esszéje elkészült ugyan, de kicsúszott az időből; így, bár itt lenne a helye, csak egy későbbi számban lesz olvasható.) Az elkészült írások pedig - árulkodván egy Bibó-monográfia előtti helyzet gondjairól is - értelemszerűen, csak egy-egy lehetséges megközelítést képviselnek. Mindenki csak egy-egy, számára fontos vagy aktuális, esetleg most „elővehető” témát dolgoz föl. S a tanulmányok szerzői nincsenek is egységes véleményen; mindenki a maga módján, a maga értékei szerint mérlegel. De ez alighanem így van jól, s ezzel szolgálhatjuk leginkább a Bibó-értés munkáját. A megközelítések sokfélesége intellektuálisan mindig gyümölcsözőbb, mint a mesterséges véleményegység. A fő cél úgyis az: figyeljünk ma is, jelen viszonyaik között is, Bibó Istvánra s életműve tanulságaira. 88
