Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Balog Iván: Bibó a közösségi (politikai) hisztériákról
gyengébb fél védelmére kell törekedni. Ez az értelme az egyensúlyról adott definíció ama tagmondatának is, amelyik szerint nemkívánatos következményekre vezet, ha az emberek teljesen kihasználhatják a kezükben levő lehetőségeket. Az e tilalom indokát képező alapelv Bibó megfogalmazásában így szól: nem engedhető meg, hogy „az ember - aki egyedül az Istennek lehet az eszköze - más ember bármiféle céljainak az eszközéül használtassák” (Bibó-hagyaték, MTAKK MS 5115/102.1. old.). Bibó itt tulajdonképpen az emberi méltóság keresztény alapértékére hivatkozik, amely teológiailag az istenképi- ségre vezethető visza (Dénes 1993, Donáth 1993). A másik ember tárgyként és nem személyként való kezelésének tilalmából ered Bibónál az evangéliumi szelídség posztulátuma is (Bibó 1986c:20, Bibó 1995:185). Az utóbbi összefüggésben a szelídség már nemcsak kivételes és véletlenszerű egyéni gesztusokat jelent, hanem társadalomszervezési alapelvvé válik, amelynek az intézmények működésében is konkretizálódnia kell. Mégpedig úgy, hogy ne csak egyik embernek a másik tényleges eszközévé válását akadályozza meg, hanem egyúttal sikerüljön azt is közmeggyőződéssé tennie, hogy az ilyesmi bekövetkezésének még az esélye is minimális. Vagyis: szelídítse meg azt a félelmet is, hogy embernek ember feletti uralma totálissá válhat, így értelmét veszti az a hiedelem, hogy a másiknak a felettem való abszolút dominanciáját csak úgy előzhetem meg, ha én vagyok a gyorsabb, és én nyerem meg a másikkal szembeni zéró végösszegű játszmát. A tényleges erőszak minimalizálása tehát nem elég: Bibó szabadságfelfogásának alapja az a reális utópia, amely szerint a nyugat-európai történelem tendenciái lehetségessé tesznek egy olyan társadalmi berendezkedést, amelyben az erőszaktól való félelem intézményes garanciákkal minimalizálható (Bibó 1986c, Dénes 1993). Hogyan rendezhető be egy ilyen világ? Ez akkor valósulhat meg, ha a hatalom forrása nem pusztán önmagában, nem csupán fennállásának merő tényében, az erősebb jogában rejlik, hanem létezésének helyességét igazolnia, indokolnia kell, mégpedig nem is akárhogy. Morális legitimációra van szüksége, mert ő az erőszakmonopólium birtokosa, az erőszak pedig a keresztény elvek szerint alapvetően elítélendő dolog. Ez a morális legitimáció viszont megegyezést feltételez a hatalom és az alávetettek között olyan erkölcsi alapelvek tekintetében, amelyekhez mérve az uralom gyakorlásának helyessége kritikailag ellenőrizhető, vitatható, racionálisan, érvekkel védhető vagy cáfolható (Bibó 1993). Mindez természetesen nemcsak a politikai hatalommal rendelkezők és a hatalom nélküliek viszonyára igaz, hanem a társadalom valamennyi tagjára, csoportjára is, amelyek között konfliktusok merülhetnek fel, és amelyek szintén rendelkeznek bizonyos mértékű és jellegű (gazdasági, kulturális) hatalommal. Nyilvánvaló, hogy a viták, konfliktusok minél kevésbé erőszakos rendezéséhez játékszabályok, eljárások szükségesek. Ezek biztosítják az erőszak minimalizálását szolgáló legitimációs alapelvek intézményesülését annak köszönhetően, hogy a társadalom tagjai között a kölcsönösség alapján szerződésszerű viszonyok jönnek létre. A kölcsönösség eszméje már Bibó tanítómesterénél, Horváth Barnánál is lényeges szerepet játszik: „az eljárási útra terelt hatalom maga is átváltozáson megy keresztül: szabályossága egyben korlátozását is jelenti... így kal- kulálhatóvá, elviselhetővé válik, az ember felkészülhet rá, alkalmazkodhat szabályszerűségéhez, viselkedését hozzáigazítja, s emelett megtalálhatja számítását is... Szabályossága csak szabad elfogadásán és különösségén alapulhat” (Horváth 1995:272). b., Eljárások, normák, minták és a mintaadó csoport: az elit A kölcsönösség gondolata Bibónál a „kölcsönös szolgáltatások társadalma eszményében” jelenik meg (Bibó 1986c:5-125). Ez az idea Bibó társadalomfelfogásában azért rendkívül jelentős, mert a legitimitásnak, a szerződésszerűségnek az életvilágba való behatolását, kulturális integratív szerepét testesíti meg. Bibó az európai társadalomfejlődés korszakait is aszerint tipizálta, hogy azokon belül milyen mértékben és jelleggel érvényesül a kölcsönösség (Bibó 1993). A szokásszerűség eszméje elsősorban Hajnal István munkásságán (Hajnal 1936,1993) keresztül hatott Bibóra. Bár ezt a kifejezést egyik szerző sem használja, Szűcs Jenő (Szűcs 1991) és Kemény István (Kemény 1993) kimutatta, hogy Hajnalnál és Bibónál tulajdonképpen a szerződéses társadalom fogalmának szociológiai ihletésű fogalmával állunk szemben. A hajnali hatás fontosságát Bibónál elsősorban két tényező adja. Az egyik annak felismerése, hogy a szerződésszerű, kölcsönös szolgáltatások Nyugat-Európában a kora középkortól 25
