Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Balog Iván: Bibó a közösségi (politikai) hisztériákról
kezdve alulról szerveződve épültek ki az egész társadalmat behálózó, struktúraképző tényezővé. Itt alakult ki az a gyakorlat, hogy az egyes csoportok kölcsönös megegyezések, szerződések révén elismerik, garantálják egymás autonómiáját, bármilyen egyenlőtlenek is az erőviszonyok közöttük. Az így létrejött önkormányzatok a mindennapokban is megélhető, reális szabadságélményt nyújtanak az embereknek, és egyben a biztonság érzését is arra nézve, hogy léteznek olyan elemi jogaik, amelyek élvezetéből akkor sem vethetők ki, ha ez a másik, az erősebb fél önérdeke szempontjából célracionális. Hajnal hatására (vö. Hajnal 1936, Hajnal 1993) Bibó racionalitásfelfogásából ugyanis következik, hogy a racionalitás csak akkor válik a társadalmat integráló és nem dezintegráló erővé, ha összhangban van az európai társadalomfejlődés másik alappilérével: a pluralizmussal. Ez pedig csak úgy érhető el, ha az egyes racionalitások egymással kompromisszumot kötnek, és ezek a megállapodások intézményes struktúrákban objektiválódnak. Az egyéni racionalitások ezáltal konszenzuálisan interszub- jektíwá válnak, az alulról jövő, szerződésszerűség általi integráció pedig hosszú távon az egész társadalomban a hatalmi viszonyok racionalizálódását (de nem az abszolút Ráció uralmát!) segítik elő. A kölcsönösség, a pluralizmus, a szerződésszerűség, az önkormányzat fogalmai azt is segítenek megvilágítani számunkra, hogy a közösségi-politikai egyensúly kategóriájának egyik dimenziója az egyes társadalmi rétegek közötti erőegyensúly. (Ez cseppet sem jelenti az erőviszonyok egyenlőségét, jelenti azonban a fair play szellemében való kalkulálhatóságukat, átláthatóságukat.) A közösségek közötti erőegyensúly kérdése a „közösség” szó és Hajnal kapcsán is felveti: nem organicisztikus-e Bibó közösségfogalma, amint az egyik kritikusa állítja (Kovács András 1992)? Szerintem nem erről van szó. Amint azt Bibó is kifejti (Bibó 1986a:372): ő a „poliszról” beszél, tehát nem Gemeinschaftról, hanem inkább a community- hez, apublic-hoz, az angolszász politikai filozófia politikai közösségfogalmához hasonló dologról, amelyhez főleg a közügy, a közérdek, a közjó terminusai kapcsolódnak. (Bibó gondolkodói habitusának „angolszászos” vonásairól lásd: Révai 1960). Az a meglátás, hogy Bibó közösségfogalmának vannak „gemeinschaftlich” jegyei is, mégsem teljesen alaptalan. Ez a kérdés itt számunkra ugyanis nem az öncélú, fogalomtisztázó pedantéria vagy a polemizálás kedvéért érdekes, hanem azért, mert átvezet a másik jelentős aspektushoz, amelyben Hajnal szemléletmódja hatással volt Bibóra. Bibót ugyanis az is szerfölött érdekelte, hogy a jogi biztosítékokon, a formális eljárásokon túlmenően melyek azok a tényezők, amelyek értékeken, mentalitásokon keresztül az embereket korrektségre, szerződésszerű magatartásra, a pluralizmus, a tolerancia normáinak belsővé vált követésére indítják? Ezért keltette fel figyelmét Hajnidnak a szokásszerűségről, a konvenciókról vallott felfogása. Érdeklődése így fordult egyre inkább a mindennapi élet felé; ez áll gyakran emlegetett „pszichologiz- musának” a hátterében is. Bibó Hajnal hatására azt a következtetést vonta le, hogy a „kölcsönös szolgáltatások társadalma” felé haladáshoz csak akkor van esély, ha a kölcsönösség értéke nemcsak a formális szervezetek működésének iránytűje, hanem ama „egy gramm begyakorolt módszerek”-é is (Bibó 1986a:549), amelyek az emberi viselkedés szabályszerűségét biztosítják. Ezt a kérdést Bibó (részben már Hajnalt cáfolva) leginkább a zsidókérdésről szóló tanulmányában artikulálta. Ez aíért van így, mert a keresztény többség és a zsidó kisebbség közötti konfliktusok any- nyiban nem hasonlíthatók a formálisan megszerveződött és így egymással tárgyalási pozícióba kerülni képes csoportok (államok, pártok) közti ellentétekhez, hogy elsősorban különböző kultúrájú, vallási hátterű felek között, az „egymásról szerzett tapasztalatok” (Bibó 1986b:681- 721) terén, vagyis: az életvilág kommunikációiban, interakcióiban, eltérő szokásrendek, magatartásminták között zajlottak. A keresztényeknek a zsidókhoz való viszonyában elemzi Bibó a keresztény társadalomban kialakult ama tradíciókat, mintákat, amelyek semmibe veszik az emberi méltóság, a szelídség és a kölcsönösség keresztény eredetű értékeit. Az ezek elleni küzdelmet azonban képtelenség adminisztratív eszközökkel folytatni; itt csak a személyes példaadás segíthet: „a személyes emberi viszonylatok túlnyomó része nem egyéni, egyszeri magatartásokban áll, hanem az emberi magatartások előre kialakított formáin nyugszik, megszabott síneken jár, és leegyszerűsödött minták szerint történik... Reménytelen dolog azonban formák ellen általánosságban küzdeni: csak azt tehetjük, hogy jobb, valóságszerűbb, rugalmasabb és igazságosabb formákat keresünk, és a meglevőket folyton javítani igyekszünk...” (Bibó 1986b:805). 26
