Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Szabadfalvi József: „Coactus tarnen volui!” (Bibó István jogbölcseleti munkássága)
Műve végén a neokantiánus gondolkodás hagyományainak megfelelően a szabadság és kényszer hálójában értelmezett helyes jog kérdését érinti. A helyes jog követelménye, hogy a kényszer és szabadság külső és belső élményei és konkrét magatartásai egyensúlyban legyenek. A kényszer és a szabadság objektiválódása a kényszerhelyzetek és szabadsághelyzetek kiszámíthatatlanságát, aránytalanságát szünteti meg: „a kényszer és szabadság helyes elosztásában kell látnunk azt az értéket, mely a kényszer és szabadság objektiválódását mozgatja és igazolja. A társadalmi kényszer helyes elosztását nevezzük rendnek (jogbiztonság), a társadalmi szabadság helyes elosztását igazságosságnak. A rend és az igazságosság eszméi... azok az értékek, amelyek a jog jellemző vonásaiban megnyilvánulnak s a helyes jog abszolút értékmérői közé tartoznak.” (118-119. o.) A befejező oldalakon egy még megalapozottabb jogfogalom megalkotásának előfeltételeként - a további jogbölcseleti vizsgálódások irányaként - az általa használt objektiválódás provizórikus magyarázatának alaposabb fogalmi kibontását tartja szükségesnek. Egy elméletileg még alapozottabb jogfogalom kidolgozásának ez mindenképpen előfóltétele. Sajnálatos, hogy ezirányú vizsgálódásait nem folytatta, azonban így is figyelemreméltó elméleti kísérletnek tekinthetjük Bibó e jogfilozófiai tárgyú művét. Későbbi jogelméleti tárgyú dolgozataiban a jogbölcseleti kérdések egyes részkérdéseinek alapos elemzését végezte el. Természetesen nem véletlen, hogy mindezt a kelseni elmélet gondolatiságában, a reveláció erejével ható nagy elmélet alapos kritikájaként fogalmazta meg. A Le dogme „bellum justum” et la théorie de l’infaillibilité juridique tanulmánya - mint alcíme is mutatja - a kelseni tiszta jogtan bizonyos következtetéseiről szóló kritikai tanulmány. Bibó ebben az írásában immanens bírálatát adja az alig két évvel korábban publikált, a kortárs jogfilozófia minden valamire való tagját vitára inspiráló művének. Ennek kapcsán részletesen foglalkozik a jogi tévedhetetlenség, a kötelezettség, a nemzetközi jog primátusa, a szankcionáló aktus és a kelseni módszer normatív jellegének problémájával. Megállapítja, hogy „a tiszta jogtan elméletében az összes fogalom és az összes elméleti posztulátum jogi jellege és létjogosultsága tulajdonképpen abból származik, hogy a kényszert elrendelő aktus tartalmának elemeiként jelennek meg.” (23. o.) Bibó szerint a tiszta jogtan a különböző tartalmú szankcionáló aktusok sokaságához vezet el, amelyeket a jog fogalma foglal egységbe. A jogi szervek tévedhetetlenségének eszméje a tiszta jogtanban együtt jár azzal, hogy a jogi aktusok elszigeteltek. Minden jogi aktus bizonyos értelemben tévedhetetlen, hiszen csak a tartalma korlátozhatná tévedhetetlenségét. ARechtskraft, rechtliche Unfehlbarket, Souverränität című írásában a jogerő, a jogi tévedhetetlenség és a szuverenitás tételes jogi intézményei kapcsán a tiszta jogtantól különböző módszertani felfogással kísérli meg a jogi tévedhetetlenség és a vele kapcsolatos kérdések elméletének a kifejtését. Ennek révén ismét szembesül a neokantiánus jogbölcselet paradigmájával, a Sein és Sollen dualizmusának és közvetíthetőségének problémájával. Bibó szkeptikusan szemléli a Lét és Legyen teljes elválaszthatóságát és áthidalhatóságát hangoztató nézeteket. Maga a Horváth-féle szinoptikus módszer használhatóságát hangsúlyozza, mely módszer a jogi tapasztalatban gyökerezik, a jogi megismerés követelményeiből nőtt ki és alkalmas a speciális jogi tapasztalat analízisére. A jogi „együtt-szemlélés” funkcióját abban látja, hogy a norma és tény egyesített létének és elválaszthatóságának előfeltevése egy technikai rendszerben hidalható át. Bibó ebben a tanulmányában új utakat keresve bizonyos szempontból „radikalizál- ja” mestere álláspontját. 4. Mint láttuk, Bibót pályakezdése és korai írásai arra predesztinálták, hogy a magyar jogtudomány, ezen belül is a jogbölcselet, nemzetközi jog, közjog művelésének kiemelkedő alakjává váljon. Természetesen, amennyire sajnálja a magyar jogtudomány, hogy egy minden bizonynyal nemzetközileg is jelentős életmű nem teljesedett ki, addig a politikaelmélet, a történettudomány, a szociológia nagy nyeresége a pályakorrekció. Ennek következtében a bibéi hagyaték ápolása, földolgozása több tudományterület számára jelent feladatot. Egy majdani Bibó-monográfia elkészültének minden bizonnyal segítségére lesz, ha az egyes tudo20
