Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - A hatalmon kívül - Szabadfalvi József: „Coactus tarnen volui!” (Bibó István jogbölcseleti munkássága)
Szabadfalvi József „Coactus tarnen volui!”- Bibó István jogbölcseleti munkássága A A. Jl címben szereplő latin mondás Bibó István Kényszer, jog, szabadság című 1933-ban írt jogbölcseleti tárgyú pályaművének jeligéje volt. Magyar jelentését maga a szerző eképp határozta meg: „Látszólag okozati szükségszerűség alatt, de mégis akaratom törvényszerűsége szerint - cselekedtem!” E - nem tudni mennyire tudatosan választott - jelige nemcsak a választott téma, hanem az egész bibói életmű frappáns mottójául is szolgálhat. 1. A Bibó-kutatások kétségkívül legmostohábban kezelt területe az életmű jogfilozófiai (jog- bölcseleti) vonatkozásainak értékelése. Ez a tény azért is rendkívül érdekes, hiszen Bibó pályakezdése - a szegedi jogi karra kerülésétől az 1940-es magántanári habilitációjáig - a jogtudomány, azon belül is a jogbölcselet, a nemzetközi jog (későbbiekben az alkotmányjog, illetve a közigazgatási jog) iránti érdeklődés jegyében telt el. Mindamellett pályaválasztását - visszaemlékezéséből tudjuk - családja némi értetlenséggel fogadta. Szűkebb környezete „elvárta” tőle, hogy valamilyen bölcsész szakot válasszon. Inkább történettudósnak szánták, mintsem jogásznak, jogtudósnak. Bibó a jövőjét illetően azonban igen határozott elképzeléssel bírt. A politikacsinálás iránti vágya pályaválasztását jelentősen befolyásolta: „Én a magam pályájának útját... úgy képzeltem, hogy először a körülöttem lévő lehetőségek igénybevételével igyekszem eljutni az egyetemi tanári pozícióig és megszerezni azt az aránylagos függetlenséget, amelyből kiindulva aztán már lehet közéletet és politikát is csinálni. Mert végső kitekintésben mindig politikát szerettem volna én is csinálni...” A kitűzött cél eléréséhez okkal tűnt a legalkalmasabbnak a jogi pálya Bibó számára, hiszen egyrészt a jogtudomány mint „normatudomány” művelése lehetőséget teremtett a függetlenség jelképeként megjelenő egyetemi tanári poszt megszerzésére, másrészt a praktikus jogi tudás a gyakorlati politizálás számára nyújtott másként nehezen pótolható ismereteket. Nyitottságát, bölcsész-alkatát azonban mi sem bizonyítja jobban, minthogy joghallgatóként rendszeresen eljárt Sík Sándor magyar irodalmi, illetve Marót Károly görög irodalmi előadásaira. A jogi kari stúdiumok közül figyelme igen hamar a jogbölcselet és a nemzetközi jog irányába orientálódott. Ebben nagy szerepet játszott két kiváló professzora Horváth Barna (jogfilozófia) és Búza László (nemzetközi jog), akiknek az előadásait hallgatta és szemináriumaikba is több éven át dolgozott. Érdekes tény - későbbi érdeklődési irányát tekintve -, hogy a „politika” című tárgy, mely az alapvető politikaelméleti, állambölcseleti ismeretek átadását szolgálta, nem tartozott a legkedvesebb tárgyai közé. A Horváth Barna által közvetített neokantiánus alapú, de sok tekintetben az angolszász-amerikai pragmatista jogi szemléletmód hatását is ötvözőjogelméleti-jogszociológiai szemléletmód, illetve professzora nyitottságából adódó széleskörű ismeretek (közvéleménykutatás fontosságának hirdetése, empirikus kutatások végzése, demokráciaelmélete, általános társadalomelméleti nézetei stb.) feltehetően kielégítették az ifjú Bibó érdeklődését. (Vö. Zsidai Ágnes: Bibó István, a jogfilozófus. Horváht Barna és Bibó István szellemi közössége. In: A hatalom humanizálása. Tanulmányok Bibó István életművéről. 13
