Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - Berda József: Ostor és Olajág (Domokos Mátyás sorozata)
Berda költészetéről. A tekintélyes irodalompolitikus lendületes képzavarokkal dúsított talmudista okfejtés kíséretében Berda pártjára kelt, amiben valószínűleg az is közrejátszott, hogy lelke mélyén még emlékezett, milyen bátran tiltakozott 1944- ben, a nagy nyilvánosság előtt is a költő a zsidótörvények és egyáltalán: mindenfajta gyilkos diszkrimináció ellen. íme, egy jellemző részlet, e sajátos „védőbeszédből”: „Valljuk meg: elszokott fülünk ettől a költészettől. S nemcsak azért, mert a lírai sematizmus lereszelte fülvájataink csavarmenetét, vagy legalábbis beleharapott abba, de azért is, mert Berda hangja problematikus a szocialista költészet kórusában. De az aggályoknak ezt a fonalát elvágom azzal, hogy mindez elsősorban a kritika dolga, nem a lektoré. S ha levetem a kényelmes lektori reverendát, s felhúzom a kritikus égető Nessus-ingét, akkor is azt kell mondanom, hogy a Berda-kérdést nem lehet kézlegyintéssel elintézni, hanem csakis gondos irodalmi körültekintéssel. Abból, hogy ilyen hang még nemigen szólalt meg a szocialista lírában, semmiképpen sem következik, hogy ez a hang ab ovo elvetendő. Ellenkezőleg. Meg kell keresni benne azokat az elemeket, amelyek frissítenék a mi költészetünket, s rámutatni azokra, amelyek a tegnap továbbrezgései. így például: a vaskosságot, mint lírai fősodrást, a szocialista lírán kívül állónak érzem. De a Berda gyakorlatában sokszor a vaskossággal elkeveredő lírai realizmust (ha „kis-realizmus” is ez) olyan elemnek tartom, amely sokat jelent a mi sajátos módon ellégiesedő, elvonttá „konkretizálódó” költészetünkben... Hogy Berda megírta a testi életörömet, jó dolog. De hogy csak ezt írta meg: abban sajátosan tükröződik egy elkésett vagabundus lázongása. Nem a közösséggel együtt való lázadás ez, nincs meg benne a forradalmiság etikája és fegyelme. De ki tagadná, hogy az egyéni lázadók útjai, az úri-világot magukban rühellőknek az útjai is belekanyarodnak egyszer a tömeg forradalmának országútjába. 1945-ben, erre vallanak a versek, Berda útja is efelé hajlana, de aztán megint elrugódik. Szolgálja ennek a kötetnek a kiadása is a jó célt: kerüljön Berda közelebb a szocializmus országútjához... Budapest, 1954. május 12én.” A javaslatot elfogadták. A tervezett Berda-kötetnek Juhász Ferenc lett a szerkesztője, jómagam pedig az ellenőrző szerkesztője. A kézirat nyomdába adása után néhány hónappal azonban a kiadó egyik vezetője közölte Juhász Ferenccel és velem, hogy meg kell jelennünk az akkoriban Darvas József vezette művelődési minisztérium egyik kollégiumi ülésén, amelynek egyik napirendi pontja Berda József kéziratának a megtárgyalása, mert — így szólt a közlés - följelentés érkezett a nyomdából a Kiadói Főigazgatóságra, miszerint az anyag tele van részint izgató politikai tartalmú, részint pedig megengedhetetlenül szabadszájú, pornográf, sőt: „homoszexuális propagandát űző” versekkel. Az előbbire a következő, vitriolos bökverset jelölték meg példának, amely félreérthetetlenül utalt a gellérthegyi emlékmű alkotójának opportunus politikai magatartására: Egy akadémikus szobrászunkról Horthyék dédelgetett, Corvin-láncos hatalmú iparos-szobrásza voltál s most a Magyar Népköztársaság reális realistája vagy: vagyonban újra nagy méltóságú, bár „kiváló művész” vagy hivatalosan. Mindez nem lenne baj, ha egyetlen példányként látnánk ebben a karban s nem nevelnél nálad is hitványabb tanítványokat! 89