Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 11. szám - Legenda Tamási Áronról (Összegyűjtötte Albert Zsuzsa)

bak persze éjfél után már elszállingóztak. Tamási Áron olyan friss volt, mint egy fiatal Ábel. Mint egy húsz esztendős legény. Akkor már a 65 körüljárhatott, az se sok idő persze, de mindenkinek egyforma buzgalommal udvarolt. Kiment a hajnali kertbe s hozta harmatosán a virágokat, a szekfut, a rózsát. Letérdepelt az asszo­nyok elé és fűzte a mellükbe az ilyen vagy olyan virágokat. Már a házigazda is fá­radt volt, már én is dörzsölgettem a szemem pedig akkor még igazán jó koromban voltam , de Tamási Áron változatlanul Ábelként tudott viselkedni. Mint egy borban, jég között keresztelt ember. Mint kedves, fiatal hősei. Juhász F.: Azt tudjuk, hogy egy íróra rendkívül jellemző, hogy milyen kéziratot ad be. Azt kell mondjam, nem sok olyan kortársunk, elődünk van, aki olyan szép, tiszta, hibátlanul gépelt, nagyon jó papírosra gépelt, nem átfirkált, nem áthúzott, nem salátaszerűen szétomló, vagy összetapadt kéziratot adott volna, mint Tamási Áron, és ez nemcsak egy formalitás volt, nemcsak egy kiadóval szembeni, vagy fo­lyóirattal szembeni udvariasság volt, hanem ez az egész kézirat állapot ez a Tamási Áron jellemzőinek a része volt. Ez az ő lényéből fakadt, rendkívül tiszta volt. De kéz­re, arcra, hajra, ingre, mellényre, szarvasbőr mellényre, cipőre épp úgy, mint az evésmódra, mint az ivásmódra, mint a beszélgetésre, és így tovább. Ez volt az egyik jellemzője Áronnak, de hát ez a műveiben is ugyanígy szerepel, ugyanígy ott van. A másik meg az, hogy ez a nálunk azért idősebb ember, hiszen 69 éves volt Áron, hogy meghalt, engem meglepett, mert én azt hittem, hogy 61 volt, megmondom őszintén, 1897-ben született, minden mókában, minden játékban, minden tréfában boldogan résztvett. Ez is egy elemi jellemzője volt Tamási Áronnak, talán ezért is volt az, hogy ilyen mágnespatkó szerűen tudta mindegyikünk szívét ilyen vasreszelékként magához vonzani, és tudtunk azokban a nem könnyű időkben egymáshoz hűséges lenni. Domokos M.: Én meg is kérdeztem egyszer Árontól, hogyan írsz te tulajdonkép­pen, mert kifejeztük többször a csodálatunkat, hogy milyen szép kéziratokat ad át a kiadónak. És akkor egy kicsit szemérmesen elmosolyodott, és azt mondta, hogy én nem gépbe írok, hanem kigondolom: erdőbe szeretek sétálni, tudod, és akkor el­mondta, hogy milyen bottal sétált Kolozsvár környékén az erdőben, és most is van egy botom amellyel sétálok az erdőben és erdei séta közben a fejemben megírok szó­ról szóra egy-másfél oldalnyi szöveget, aztán hazamegyek és javítás nélkül, zöld tin­tával, ugyancsak a lehető legjobb minőségű papírra leírom. Tehát a kézzel írt kéz­irata is hibátlan kézirat volt. Juhász F.: Tamási Áron műveinek az egyik lényege az érzelemszeretet, az érze­lemtisztaság, az érzelem-bőség, de nem az érzelmesség. Soha nála ezt nem találjuk meg, holott ha ő az Ábel-gyerekkel azt mondatja, azért sírok édesapám, mert nekem is volt édesanyám, akkor kicsordul a könnyem, de ez nem érzelmesség, hanem ez egy olyan mély élet és érzelem-szeretet, amiben egészen egyedülálló volt Áron a 20. századi magyar irodalomban. A kristályosán áttetsző érzelmi szerkezet is jellemző Tamási Áronra, ami minden regényében, de különösen a novelláiban mintegy lát­ható csontvázként kimutatja magát. Albert Zs.: Nagyon érdekes volt, amikor itt a rádióban felolvasták novelláját, és hallgatja, hallgatja, azt mondja, hát magyarok nem tudják az én novelláimat felol­vasni. Tímár M.: Bihari Jóska bácsival szerette. Albert Zs.: Persze, aztán máskor meg mondtam neki, hogy azért mekkora szeren­cséje, hogy oda született, ahova született, ez a nyelv, ez az írói nyelv olyan paraszti nyelvből származik, ami Magyarországon nincs is, az csak ott él. Azt mondja ne­kem: megcsináltam én azt. 83

Next

/
Oldalképek
Tartalom