Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 10. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve XIII. - Tasnádi István: Walter Egon válogatott búcsúlevelei - Vörös István: A közbülső ítélet

tói, s bár ennek különösebben örvendeni nem lehet, hiszen eleve valamiféle hiány képzetét kelti, mégis eltagadhatatlanul felelősséget is jelent „a közbülső ítélet” szakaszában. Ez az ítélet a születés és a halál, szűkebben a tudatos létszemlélet kialakulása és a halál közti szakaszra vonatkozik, arra tehát, amelynek kitörölhetetlen része a haláltudat. Olvasatom szerint elsősorban ezt jelenti a „közbülső ítélet”: megvan már a „döntés”, de a végrehajtás még késik, nem azért, mert valami felső hatalom esetleg kegyelmet gyakorolhat, hiszen ez ügyben nincs semmiféle kegyelemre lehetőség, hanem azért, mert az elítélteknek ki kell várniuk a maguk sorát. A halál tudata és az ennek ellenére is fellelhető, a rezignáció fénykörébe vont életszépségek és értékek adják e költői világnak nemcsak az alapszólamát, de kiegészítő motívumait is. A legteljesebben alighanem a ciklusos építkezésű darabokban, közülük is a Lélegzetek és a Farkas kullog a közelben szerves világában.

A Lélegzetek, mely már az első kötetkében is helyet kapott, két szűkszavú monológsorozatot olvaszt együvé. „Két szereplő szólal meg, az öregasszony és a pincér. Az ő lélegzeteik keverednek itt, mintha nagyon sokáig üldögéltek volna ugyanabban a szobában.” Pedig a két szereplő nem is ismeri egymást, csak látásból. A magányosam élő, majd meghaló idős nő és az ugyancsak magányos pincér sorsa mégis összekapcsolódik, s nemcsak a formális „cselekmény” szintjén: „Valamit őrzök tőle / fiók mélyén lapuló / zsebkendők, rajzszögek között, / tekintete fillérjeit. // Mintha egy ősz hajszálat / kötött volna a csuklóm köré, / amit azóta se tudok / leszakítani onnan. (XL.). E Pilinszky-féle, „szálkás”, a jelenidőt megmerevítő világ költői filozófiáját mutatja egészen más témakörben a Farkas kullog a közelben, amely a primitív, vadá- szó-gyűjtögető életformák társadalmában megöregedő ember keserves helyzetét mutatja be mellbevágó erővel, arra is rámutatva, hogy még a varázslóvá válás sem „biztos kenyér”, így is áldozattá válik az ember. Minden varázslat kimenetele kétes. Mint a kötet nyitóverse kezdősorában tájékoztat: „Minden vers: hazugság.” (Csak körbe-körbe), az Utószó szerint pedig: „Szavaim összejövetelére már / nem kapok meghívót, / s hiába bolygok a ház körül, / ahol az ünnep áll, / s nézem az emelet sok kivilágított / ablakát, ismerem fól az / erkélyen kart karba öltve sétáló szavakat, / már annyi hatalmam sincs fölöttük, / mint a leváltott miniszterelnöknek / ki a rádió híreit szorongva hallgatja - / a politikán.”. Csak körbe-körbe kapja főcímül a nyitóciklus s az önálló záróvers is, élet és halál, élet és alkotás körforgásszerű egymásrakövet- kezését egyaránt megidézve ebben a rendkívül nyugodt, poétikusan tárgyias hangvételű kötetben. (Magvető Könyvkiadó, 1993)

90