Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 10. szám - Varga Magdolna: November angyalához (Baka István versei)
tatlanná silányítani. Az evokációk száma megszámlálhatatlan, csak a befogadó műveltségének függvénye: az önidézésnek azért határt szab az átlagosnál kisebb terjedelmű életmű. A 10-es, 11-es sorok alig érzékelhető kombinációi drámai monológokká formálják a hosszú verseket, becsapva fülünket a véletlenszerűen elmozduló rímekkel, szemet szúró soráthajlásai pedig csak elvétve támasztanak alá kiemelt jelentést. Talán az egyetlen árulkodó sor a ciklus 3. versének 12 szótagos sora: „Ahol a nép most kolbászért áll sorba”, de ez is csak szomorúsága miatt. Az egykor elkötelezett költőként induló Baka rezignáltan és pesszimistán néz Yorickja igazmondó púpja alól a jelenre, s még a dacos visszavágás sem vigasztalja igazán: „De nem ti én én támadok fel újra” (Yorick visszatér). Philoktétész A ciklus címadó alkotásában a zenei kompozíció (akár A tükör széttört című versében) ellenpontozza a tartalom és a képek sötét tónusát - a Bakai István-i kompozícióról bővebben Árpás Károly tanulmánya szól: Egy verskompozíciós elvről in. Szemiotikái szövegtan 8. Szeged - megjelenés előtt. A nyitó költeményben is (például csak egy idézetében: „... rímefosztva úgy / kongatja még a jambusok kolompját” P. Verlaine Költészettana és Arany János Naturam furca expellas... című verse idéző- dik meg), a ciklus többi darabjában is már-már regisztrálhatatlan az evokációk száma. A zénoni apóriára is rájátszó költemény mint részben az egészt mutatja föl, hogy a Baka-életmű szerves része az irodalomnak, a kultúrának. Az Én itt vagyok, a Strófák 1., 2. és a Van Gogh börtönudvarán című alkotásokban a Gecsemáné ciklus verseinek Isten-témái, -motívumai térnek vissza (lehetne gondolni a R. Wagner-i szerkezetre). Baka István istenes versei nemcsak a személyes lét művészi inkarnációi, hanem egy nemzedék világképének megrendüléséről szólnak. A lírai én mintegy rádöbben a kezébe adott, kapott kártyalap hamisságára, hiszen a világ tagadva sem olyan, amilyen valójában lehet. Az Orosz triptichon címéből arra következtethetünk, hogy az ikonosztázra is utaló három jellemrajz nemcsak tisztelgés a mesterek - Nyikolaj Gumiljov, Szegej Jeszenyin és Marina Cvetajeva - előtt (lásd például a Délmagyarországban megjelent esszéit vagy a 88 híres vers és értelmezése a világirodalomból című könyvben közölt tanulmányát), hanem - ahogyan ez a művekből és a megjegyzésekből is kiderül - ez a vers a költő hangulatának, életérzésének egyik mélypontja. Három (vagy négy) költemény után emelkedik csak föl a záróvers magasságába, hogy megszólaljon a November angyalához elégiko-ódája! Kevés olyan kötete van Bakának, amelyik ilyen zárlattal fejeződik be. 59
