Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - Németh László: Sorskérdések (Domokos Mátyás sorozata)
kezébe nem kerülhet. A fordulat éve óta, amikoris az MDP Politikai Akadémiáján tartott előadásában Horváth Márton kategorikusan kijelentette: ... „az ellenséges írókra és irodalomra Németh László a legjobb példa. Németh László minden jel szerint jelentékenyebb ellensége, mint amilyen jelentékeny író ... a nép megrögzött ellensége, aki „szemérmetlenségében megpróbálja ott folytatni, ahol abba se hagyta.” A hatvanas évek végére persze az MDP-t már rég elsöpörték a történelem viharai, az elvek emberével, Horváth Mártonnal együtt, aki évtizedekkel később, az MSZMP művelődéspolitikai lapjának, a Kritikának a hasábjain szerény büszkeséggel vallotta meg, hogy hírhedett könyvének címére („Lobogónk Petőfii”, amelyben az idézett beszéd is olvasható) Németh Lászlóból merítette az inspirációt. (A jelszó: Pe- tőfi-t, Németh László harmincas években írott cikkének a címét szólítván „vendégszövegként” magához...) Uszító szellemű beszéde azonban változatlan érvénnyel határozta meg továbbra is a kulturális politika igazi viszonyulását az íróhoz, azzal a módosulással, hogy egy új szlogen jegyében — „aki nincs ellenünk, az velünk van” — látványosan leült vele, a személlyel egy (fehér)asztalhoz, amit fényképek és MTI- hírek formájában a nagy nyilvánosság tudomására is hozott, rendszerint ugyanannak a központi sajtóorgánumnak a hasábjain, amelyre az írónak szóló ideológiai dörgedelmeit és glosszáit is bízta. Itt lett/maradt Németh Lászlóból (majdnem) minden eszközzel megnyerendő ellenség. (Bizonyos kifejezései, mint például az életrecept, még legfelsőbb pártvezetők kongresszusi beszédeibe is bekerülhettek, ugyanakkor az ötvenes évekbeli megítélése is változatlan megerősítést nyert újólag, s ugyancsak párthatárazatokban, mint a népi írókról szóló állásfoglalás, vagy annak kommentárjában a régi, a harmincas évekbeli vitatárs: Molnár Erik részéről, aki egyik — 1958-as — cikkében félreérthetetlenül leszögezte: „Németh László ... világnézetét .. az objektívnek vélt igazságokra építi. Ezek azonban nem egyebek, mint a hanyatló burzsoázia igazságai. ... Németh László tudatosan szembehelyezkedik a marxizmussal.)” Németh László, aki nagy diagnoszta volt, ezt is pontosan érzékelte: a „nyílt szó, fö- detlen arc” mögött a szívós közegellenállást. Ezért mondta 1969-ben az Elet és Irodalom „Látogatóban” rovatát képviselő Garai Gábornak, hogy emlékműnek a maga számára nem kívánna mást, csak azt, hogy gyűjtsék kötetbe, s adják ki, amit róla bírálatként addig írtak. „Nem azért, hogy támadóimat pellengérre állítsam; mentségül inkább, hogy a művemet milyen közegellenállással szemben kellett a világra nyomnom”. —A Sorskérdések sorsa úgy példázza ennek a közegellenállásnak a természetét, mint egy különösen jól sikerült laboratóriumi kísérletsorozat. Dehát ez a közegellenállás, tárgyilagosan meg kell állapítani, nem ok nélkül alakult ki Németh László „politikába sikló” tanulmányaival szemben. S ennek ő maiga is tökéletesen a tudatában volt: Németh László levele Veress Dánielhez Marosvásárhelyre (Aláíratlan, keltezetlen. Postabélyegző: Balatonfüred, 69. VI. 10. — Részlet) Mi ez a rögeszme az én esetemben? A készülő összkiadásban ... az egyik legkényesebb kötet már fölvetette a kérdést, amelyet most neked is feladtam. Sorskérdések címen azokat az írásaimat soroltuk egy kötetbe — a Nép és író-tói a Második szárszói beszéd-ig —, amelyekkel politizáló sajtónk és tudományunk talán az egész műnél többet foglalkozott. Lehet, hogy ez a kényes kötet sosem kap zöld lámpást; ezért is hagytuk a végére, én azonban különös gonddal akarom megírni az előszavát, hiszen tálán itt, ezen a számomra idegen terepen lehet a legjobban meglesni: hogy mit is kerestem én, nemcsak a politikában, de munkásságom egészében. 86
