Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - Németh László: Sorskérdések (Domokos Mátyás sorozata)
Ott, ahol a Tanú születése s a báb-pillangó átalakulás kritikusból tanulmányíróba végbe megy, merül fel a Minőség szó is, először mint vezércikk cím: A Minőség forradalma. ---------Mit értettem én Minőségen, amikor forradalmát meghirdettem, s egy életre szolgálatába állottam'? Néhányszor már kénytelen voltam válaszolni erre a kérdésre. Mit értettem én akkor Minőségen? Úgy gondolom, azt a fényt, a megértés mélységével párosult könnyűséget és ruganyosságot, mely a görögöket a keleti civilizáció népei fölé emelte, s amely a nyugati civilizáció ormain is ott ragyog, akár a Roland ének az, akár Galilei párbeszédei vagy Stendhal regényei. Ennek a Minőségnek az igényét akartam én az igazságos elosztás égető követelményével összekapcsolni, s egy alapjában véve pedagógiai műben, értelmiségünkön át népünk közkincsévé tenni. 65-ben írt pályatörténetem, mely munkáim élén fog megjelenni, még szorosabban fogja Minőség és Elosztás forradalma közt az összefüggést. »Minőségen akkor azt a ragyogó, nyugtalan, éterláng- szerű szellemi elemet értettem, mely a görög s a nyugati civilizációt a többitől elválasztja: ennek a szabadságával, vállalkozókedvével akartam a lomhább, keletibb szocializmust beoltani.« A szocializmus hibaigazítása tehát. * S bár akkoriban úgy tűnt, hogy hajlik bizonyos reformokra, éppen erről,: a „szocializmus hibaigazításáról” hallani sem akart a rendszer. Mintha a politikai-ideológiai hamistudaton és a konszolidációs magabiztosságon átütő hisztérikus szorongásával éppen azt érezte volna meg, hogy Németh László hibaigazítása hatalmasabb eretnekség, mint a marxizmus eszmekörén belül történetileg kialakult elhajlások, például a trockij izmus vagy a revizionizmus, és minden létező — és elképzelhető — szocialista struktúra Akhillész-sarkát célozza. A minőség forradalma a termelés kultúrájában és a társadalomszerveződésben ugyanis előbb-utóbb megszüntetné a kontraszelekción alapuló hatalomgyakorlás mechanizmusát, s a vezetést — a hozzáértést és a tudást mamelukhűséggel és pártfegyelemmel helyettesítő — pártbürokrácia helyett átruházza egy értelmiségi elitre. Aminőségelv jótékony injekciójának az elmaradása viszont történelmi méretekben eredményezi majd az agyaglábon álló Kolosszus leszakadását a gazdasági-tudományos-technikai versenyfutásban és a teljes szétporladáshoz vezet. Természetesen a rendszeren belül is voltak, akik érzékelték e dilemma dermesztő realitását, dehát éppen Marx állapította meg, hogy egyetlen uralkodó osztály sem követ el önként harakirit, s a történelem azóta bebizonyította, hogy ez az igazság az „új osztályokra” is változatlanul érvényes. Ezért a kérdéskör is, továbbá a marxizmus és Németh László viszonya, „tiltott övezet-nek-minősült, nemkülönben Németh László szerepének s az őt ért bírálatoknak a hiteles bemutatása is, mert az megzavarta volna e megnyerendő ellenség” körül szőtt manipulációs törekvéseket: Az arcképfestő tévedése (Népszabadság, 1970. december 20. —Részlet.) Ki ellen kell védenie (könyvében Vekerdi Lászlónak) Németh Lászlót 1970-ben? Az ellen a rendszer ellen tálán, amelyik nem fél kiadni a legproblematikusabb Németh- írásokat”Az ellen, amelyik olyan „Összes művei" kiadásával tisztelte meg, amilyenre újabb könyvkiadásunkban nincs még egy példa? A gyakori bemutatók, a százas szé87
