Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10. szám - Koncz István: Egyedül maradtam (vers)
Koncz István Egyedül maradtam Minden múlt emléke sötétül, hunyó lélek sápad, s mint ősállapotba, sivatag-éjbe merül. Jövőt kísért, valóban lidérces fényt követ talmi ideál, amely minden mást s másikat egyaránt kizár, s az a másik, az - az utolsó alkalom volt talán. Nem balsors, de bűnös öncsalás hoz pusztulást s teljesít végzetet a vak dac felett, s többé már nem remél a rettegéstől terhes utolsó pillanat, amikor választ az önzésben fogant ordas szabad akarat. Csak végtelen, pusztító háború minden igazság, amely süket - más igazságok ellenében.
/
