Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Lengyel András: Egy irodalomszervező pályaíve (Vázlat-féle Ilia Mihályról)

rá, amit egyik tanítványa, Fűzi László még 1984-ben jegyzett föl róla: „Tanítványai az első találkozásokon lenyűgöző tárgyi tudásán döbbennek meg — s azon, hogy nemcsak az irodalom foglalkoztatja, hiszen a történettudomány, a néprajz, a régé­szet s számos más tudományág eredményeit is folyamatosan figyelemmel kíséri.” „Aztán amikor hallgatói már részt vettek pár szemináriumán és előadásán, és elfo­gadták az ismeretek nem mindennapi gazdagságát is, az Ilia Mihályt jellemző em­beri tisztaságot és nyitottságot még csak akkor kezdik megismerni. Nincsenek tit­kai: önmaga világát mindenkor a maga egészében képviseli. Tanárként is személyes kapcsolatokra törekszik: könyveket kölcsönöz, újabb barátságokat köt s tanít a látszólag mellékes témákat érintő beszélgetésekben is. Alighanem ezzel ju­tott legtovább a pedagógiában. Pályája a Németh László-i gondolat igazát bizo­nyítja: »A nevelőnek tulajdonképpen nincs is nagyobb feladata, minthogy magában építse fel a példát, amellyel a fiatal lélek tájékozódó (s részben utánzó) kedvét az igazi nagyság felé fordítja....« ’’(Szegedi Egyetem, 1984. szept.21.) S nagyon jellemző az is, hogy egy másik, utóbb kiadói szerkesztővé lett tanítványa azzal jellemezte, hogy meg lehetett különböztetni tanítványait: akik az ő versértelmező szemináriu­maira jártak, jobb, elmélyültebb versértők lettek, mint a többiek. Mások pedig, nem is kevesen, arról vallhatnak, hogy az ő közvetítésével jutottak el a kisebbségi ma­gyar irodalmak „fölfedezéshez”, értéséhez. Magyar egyetemen ilyesmit alighanem tőle tanulhattak legelőször hallgatók; a határon túli magyar irodalom fejleményei­ről már a hatvanas évek közepétől rendszeresen beszélt, nemzedékeket irányítva e „téma” felé. Ez a tanári tevékenység persze, jóval szűkebb körben érvényesülhet, mint koráb­ban a szerkesztőé, a modem kultúra sokágú intézményrendszere nem sokszorozta meg hatását. De ez a tevékenysége a korábbinál is személyesebb lehetett. Tanítvá­nyaival olyasmit is megéreztethetett, amit a hivatalos nyilvánosság 1989-ig semmi­képpen sem tett volna lehetővé. Egészében így kritikusabb lehetett, és személyre szabottabb, mindenkinek azt adhatta magából, amire annak szüksége volt. És, min­dent összevetve, a kör, amelyet orientálhatott, nem is olyan kicsi. 1957 óta legalább háromezer magyartanárt nevelt föl, s egyik legutóbbi interjújában joggal mondhat­ta, nem kell sehol az országban harminc kilométert mennie, hogy tanítványra, ba­rátra találjon. S megadatott neki minden igaz tanár elégtétele: volt tanítványai szinte mindenhol ott vannak, a tanári szobáktól a szerkesztőségekig és a parlamen­tig. Tanári fáradozásainak szociológiai dimenziója tehát egyáltalán nem lebecsülen­dő. Mélysége pedig nyilván szerkesztői hatásánál is mélyebb. 3. E nemzedékeket fölnevelő tanári tevékenységen túl kínálkozott számára még egy, a szerkesztői és a tanári munkát sajátos formában kombináló szerepkör: az in­formális kulturális szervezőé. Igen széleskörű és kiterjedt levelezésével, személyes jelenlétével, mindenre és mindenkire kiterjedő segítő figyelmével („futárszolgála­tot” is vállaló tanítványai közvetítésével) 1975-öt követően is befolyásolni tudta a magyar szellemi életet. Látszólag csupán levelezett, érdeklődött s kérdésekre vála­szolt; könyveket, folyóiratokat adott kézbe; magánügyeket intézett vagy kézirato­kat közvetített szerzők és folyóiratok között. Esetleg - erre is sok a példa — orvost szerzett vélt és valóságos betegeknek. Valójában a szó legmélyebb értelmében „szer­kesztett”: alkotókat inspirált munkára, alkotásokat segített életre, juttatott oda, ahol legjobban érvényesülhettek, az irodalmi élet folyamatait alakította. Levelezé­sének, ennek a csak Kazinczy levelezésével összevethető művelődéstörténeti kin­csesbányának a fölnyitása igazolja majd: minden formális hatalom és pozíció nélkül bele tudott szólni a magyar szellemi élet 1975 utáni évtizedeibe. Sokak tapasz­talatát mondja ki tehát Varga Lajos Márton, amikor arról beszélt, hogy Dia Mihály „a levelezés jóvoltából lap nélkül is szerkesztő maradhatott. S e minőségében a leg­80

Next

/
Oldalképek
Tartalom