Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Lengyel András: Egy irodalomszervező pályaíve (Vázlat-féle Ilia Mihályról)
tekintélyesebb irodalomszervező.” (Népszabadság, 1993. okt. 2.) Hogy levelezésével mi mindent intézett el, s ki mindenki útját egyengette, egyelőre föl sem mérhetjük: csak a nyomában kibontakozó legenda sejteti, hogy e tevékenysége egyáltalán nem szokványos. Jóval több, mint ami egy embertől elvárható volna. Nagyon jellemző e szerepére, hogy Gáli Ernő, aki a Korunk főszerkesztőjeként maga is a romániai magyar szellemi élet egyik organizátora volt, már a hetvenes évek vége felé azt írta róla: egy nagy hatékonysággal dolgozó egyszemélyes intézmény. A személyes kapcsolatháló, amelyet az elmúlt két évtizedben is fönntartott, persze ma még egészében leírhatatlan. De valami képet alkothatunk róla, ha tudjuk, hogy ez szinte mindenkire kiterjedt, aki „számít” valamit. S nemcsak Magyarországon; Erdélyben, Vajdaságban, Szlovákiában pl. éppúgy ismerősei, barátai várták leveleit, mint a „Nyugatnak” számító Ausztriában vagy Nyugat-Európában, Eszak- Amerikában, vagy Izraelben. Ahol magyarok élnek, magyar alkotók alkotnak, ott valamiképpen ő is jelen van. A magyar szellemi élet nemlétező egysége levelezésében immár régóta létrejött. Mindez persze beállítódottsága módosulását, szemlélete tágulását vonta maga után. Régi kapcsolatai folyamatosan bővültek, módosultak, összetettebbek lettek. S bár nem nagyon beszélt róla, fokozatosan, demonstratív gesztusok nélkül is a második nyilvánosság határára került. Nem kereste ezt a helyzetet, de vállalta. Jellemző, hogy a nyolcvanas évek egyetlen erdélyi szamizdat folyóirata, az Ellenpontok az ő közvetítésével került Nyugatra. Informális kapcsolatai és személyes tekintélye ilyen vonatkozásaiban is közvetítővé tette. Beszédes tény, hogy e szerepét érzékelte az ún. demokratikus (embeijogi) ellenzék is, akiknek a legalitáshoz kapcsoló egyik szála ő volt (erről alighanem Rékasi János beszélhetne sokat), — s a IlI/III-as ügyosztály, amely — magától az osztályt vezető Horváth József tábornoktól tudható — rendszeresen figyeltette. Ez, persze, egy irodalomszervező számára tragikus fejlemény volt; széles körben ható kultúrát létrejönni segíteni csak „normál”, intézményes körülmények között lehet. S neki bizony éppen ez nem adatott meg 1975 után, noha egy ideig, pl. Pozsgay Imre kulturális minisztersége idején látszólag még adódtak lehetőségei. A minisztériumi színházi főosztály vezetésével kívánták megbízni. Ezek az ajánlatok azonban sem tehetsége, sem tevékenysége természetével nem számoltak. Szerepének teljes félreértése volt őt kulturális hivatalnokként elképzelni. Nem élt velük tehát, folyóiratot vagy könyvkiadót viszont nem kapott. Sőt a hetvenes évek végére, nyolcvanas évek elejére ennek elvi lehetősége is megszűnt. A kvázi-hivatalos kulturális szférában adódó lehetőségek és az a mód, ahogy ő akart a kulturális életben részt venni, tartósan szétváltak. Egyre inkább csak törekvései lényegének föladásával juthatott volna „szerephez”, erre pedig, érthetően, nem vállalkozott. Ennek a folyamatnak, minden negatívuma mellett, így is lett azért egy jelentős hozadéka: végleg levetkezett mindent, ami fiatalsága bizonyos egyoldalúságából továbbélhetett volna. Átalakult, kitágult esztétikai érzékenysége, s még az egykori szerkesztőhöz mérten is nőtt nyitottsága. És, fölismerve a nyolcvanas években fölerősödő nagy korszakváltás természetét, a korábbiaknál összetettebb, bonyolultabb gondolkodástörténeti alakzatok megértésére lett alkalmas. Rá tudott hangolódni a nála nemzedékekkel fiatalabbak másféle korélményének esztétikai és gondolkodástörténeti következményeire, egy merőben új irodalomgeneráló elv megjelenésére. Joggal mondhatta tehát 1993 végén egy interjúban: „S különben is, én a hetvenes évek eleje óta nagyot változtam világszemléletben, irodalomfölfogásban. Tágabban látok, s nagyobb körben igyekszem nézni mindent.” (Népszabadság, 1993. okt.2.). 1975 utáni pályájának rejtőzködő történetét föltárni persze majd csak egy eljövendő nemzedéknek lehet a föladata, amelyik már szívós filológiai munkával képes 81
