Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Háy János: Gyermekkori emlékek a karlócai békét követő évekből (elbeszélés)
Háy János Gyermekkori emlékek a karlócai békét követő évekből „ .........vértet fólövezni csatára, vagy kifeküdni a lesre a legderekabb daliákkal lelked még sose mert.; úgy érzed, hogy belehalnál.’’ (Iliász. I. 226-228.) A JL JL.mint a Szent Liga hadai elkezdték megpucolni omladozó hazánkat a töröktől, s a hihetetlen fenevadaktól fertezett tájat saját bűncselekedeteikkel tovább fertezték, felszabadultak feladatuk alól ama vitéz daliák, akik védni voltak hivatottak a végre perdített várainkat, oly időkben is, mikoron sem fegyverre, sem a napi betevőre garast se nyújtottak a keresztény világ dúskáló fejedelmei. Vitéz vitéz hátán, mikor lakosság aligis volt. Jártak-keltek szerte a hazában lőportól, vértől és egyéb locsadéktól-mocsadéktól szennyes ruhában. Bekéredzkedtek a török szorításából éppen kikeveredő parasztok kunyhóiba, élelmet kuncsorogtak hajdani vitézségükre hivatkozva. Ilyes dolgokat mondtak: Atyafiak, míg ti a zsombékok ölében bútatok meg, addig a mi karunkat szablya ékesítette, az magyarok vitézségét megannyi török tetemmel fényesítettük... S bár a parasztoknak már bőségesen elege volt az efféle vándorokból, inkább tartották őket született naplopóknak, vérszívó ingyenélőknek, mint valóságos hősöknek, a hon és keresztény hitünk megmentéinek, s bár leginkább efféléket gondoltak róluk, mégis akadt minden este egy-egy gyarló, aki házába fogadta a csavargót, ha másért nem, hát hogy ihasson kedvére valakivel, ne kelljen végre az asszonyhoz nyúlnia (ahhoz a vén segge-feje-egyhez), vagy csak azért, hogy a gyerekek elszórakozhassanak az igaz-meséken. 1699 tavaszán, jóval a Karlócai békekötés után történt — ámbár akkor erről mi nem tudhattunk, hiszen a percek megélése is órákba tellett, s hogy az országos események híre a fülünkbe jusson és hihetővé váljon, szinte évekre volt szükség. De most már tudom: a békekötés után voltunk, s a katona egyike lehetett azoknak, akiket a béke tett senkiházivá, az utak szánalmas toprongyává. Késő este megzörgette az ajtót, belibbentette a réseken a szokásos kérelmet: Gazduram, ki Krisztus katonája volt valaha, most megalázottan rongyokban áll ajtód előtt. Adj élelmiszert, hogy gyomra éhét töltse, egy kupa bort, hogy szom- ját oltsa, s kis meleg fekhelyet, hogy testében-lelkében egyaránt megnyugodhasson! Oregapám és öreganyám, akik elhurcolt szüleim helyett neveltek, nem mutattak hajlandóságot, hogy a katonának akárcsak egy karját beeresszék a ház45
