Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Borbándi Gyula: A nyugati magyar irodalom szegedi nagykövete

magyarság dolgait. Ha van föladat a számomra, ez az, amit végezni szeretnék tanári munkám idején.”

A nyugati magyar diaszpóra irodalmi köreiben mindez ismert volt, és hozzájárult Ilia Mihály tekintélyének emelkedéséhez. Tisztelet és megbecsülés övezi mindmáig. Talán az egyetlen magyar író, akiről megbélyegző, elmarasztaló, kedvezőtlen, vagy akárcsak fanyalgó ítéletet soha nem hallottam. Elégedetlenkedő és csodálkozó véleményt igen. Azért, mert semmi áron nem volt hajlandó Nyugatra látogatni és a sokféléi jelentkező meghívásoknak eleget tenni. Hívták Amerikába is, nem egyszer, európai nagyvárosokba és konferenciákra előadást tartani sorozatosan. A meghívásokat mindig elhárította. Lassan elterjedt a híre, hogy Hia egyszerűen nem szeret utazni. Amikor először találkoztam vele, 1986 nyarán Bécsben, a hungarológiai kongresszuson, magyarországi barátaim eseménynek könyvelték el, hogy sikerült elcsábítani erre az útra. Talán azért, mert ő volt kiszemelve arra a kitüntető szerepre, hogy a város nevében meghívja a magyarságtudomány művelőit az 1991- es szegedi hungarológiai kongresszusra.

Azóta Magyarországon is nagyot változott a világ. Nyugati magyar szerzők szoros kapcsolatban élnek a hazával, írásaik minden nehézség nélkül megjelennek és könyveik is kaphatók. Hogy ennek arányában nőtt-e az irántuk megnyilvánuló érdeklődés és megbecsülés, nem tudom. Az azonban bizonyos, hogy legfőbb pártfogójuk és követük továbbra is a Szegeden székelő Ilia Mihály.

Gyermekeivel, Györgyivel és Péterrel - 1966-ban

44