Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Borbándi Gyula: A nyugati magyar irodalom szegedi nagykövete

Borhándi Gyula A nyugati magyar irodalom szegedi nagykövete A JL JL hatvanadik születésnapját ünneplő llia Mihályt méltán nevezhetjük a nyu­gati magyar irodalom önkéntes hazai követének. És, mivel egy időben Szeged volt az a magyar város, amely ez irodalom iránt a legnagyobb érdeklődést és figyelmet tanúsította, nem meglepő, hogy nem Budapest, hanem a déli végek fővárosa játszot­ta a követfogadó szerepét. Hia Mihály tudományos és oktató munkájában, a teljes magyar irodalomban gon­dolkodva, a határokon túli és azon belül a nyugati - akkoriban emigráns — irodal­mat is belefoglalta a jelenkori magyar irodalom kutatásába és megismertetésébe. Szeged pedig olyan város volt, amelynek egyetemén mindez lehetségessé vált, és a hivatalok a nyugati diaszpórában élő írókkal való foglalkozást, ha nem is pártfogol­ták, de csendben eltűrték. Persze, nem kezdettől fogva, hanem azóta, hogy Ilia Mi­hály programjává tette, és ehhez lassan feletteseit is hozzászoktatta. A közügyek iránt érdeklődve és a hatalom gyakorlásának mechanizmusát is né­mileg ismerve, Ilia korán felismerte a párt- és kormánykörökben végbemenő válto­zásokat, a politikában bekövetkezett fordulatokat. Az uralkodó rendnek a hetvenes évek kezdetétől önmaga megmaradása érdekében tett apró engedményeit nem az­zal intézte el — mint sokan mások —, hogy azok csak látszatok keltését szolgálják és bármikor visszavonhatok, tehát csalárd megtévesztések, amelyeket a rendszer éle­tének meghosszabbítására agyaltak ki. Ilia Mihály is tudta ezt, de úgy gondolta, a tudomásul nem vétel helyett hasznosabb az enyhülés gesztusait jó ügyek érdekében kihasználni. Soha nem beszéltem vele akkori tervei és cselekedetei erkölcsi indítékairól, vala­mint törekvései megvalósításának taktikai meggondolásairól. Jó ideig ezt meg sem tehettem, később már nem tartottam időszerűnek és sürgetőnek. Nyilvánvalónak tetszett, hogy a Nyugat felé való nyitás javára. Valószínűleg volt ennek helyi vagy központi jóváhagyása, vagy egyszerűen Ilia személye iránti bizalom szülte elnézés és türelem. Érdemét azonban ez cseppet sem csökkenti. Vannak esetek, amikor az elnézés vagy a türelem kieszközlése nagyobb tett, mint a nyílt szembeszegülés. Ismeretes, hogy az emigrációs irodalom felé való nyitásnak olyan tudatos és szor­gos művelői voltak - hogy csak irodalomtörténészeket és kritikusokat említsek —, mint Béládi Miklós, Pomogáts Béla, Czine Mihály, Rónay László, Szakolczay Lajos, Görömbei András, akik a lehetőségek határait állandóan feszegetve és tágítva, oly­kor megalkudva, de a nemes célt mindig szem előtt tartva, munkálkodtak a nyugati magyar irodalom integrálásán. Legtöbbjük a fővárosban élt, állandóan az előtérben állt és a vidékieknél nehezebben kerülhette el a kultúrpolitikai hivatalok figyelő szemét. Némely sajtóorgánumról nem is szólva, amely előszeretettel szerkesztette ki a „reakciós”, „fasiszta” és „antiszocialista” emigránsokkal barátkozó írókat és iro­dalomtörténészeket. Nagy értéke volt munkásságuknak, mégha a lehetőségek nem engedték is meg a folyamatos és zavartalan tevékenységet. Kétségtelen, hogy a nem 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom