Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 8. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve X. (Szécsi Margit: A csillagos Golgota; Juhász Ferenc: Krisztus levétele a keresztről; Lászlóffy Csaba: A megtörtént jövő; Benke László: A kihalt játszótér; Király László: Skorpió; Széki Patka László: Vers-köröztetés vérdíjjal; Fabó Kinga: A fül)

dottabb tárgyiasság s a vallomásosabb líraiság egyként sajátja volt, s vonzódott az iróniához és a groteszkhez is. Igen karcsú és egységes új könyve olyan folytatásnak mutatkozik, amely egyetlen hangot és témakört tart fontosnak: mintha egyetlen ciklus lenne csak egy tágabb könyvből. Már a ám: A fül is jelezheti, hogy ez a hang éppen ironikus és groteszk: a címadó vers mintha tudatosan rájátszana Várady Szabolcs hajdani láb-versére: a részt ruházza fel az egész sajátosságaival, azt növeli szinte mitikussá: „Mintha egy szentélyhez járulnának, úgy / jönnek, jönnek a füleimhez. Még jó, / hogy szép nagy füleim vannak. / Mélyek, öblösek.”

A kötetecske versei többnyire egyes szám első személyben szólaltatnak meg, késztetnek vallomásra, közlésre egy nőalakot, azaz talán nem is egyet. Ugyanis alaposan félrevinné az értelmezést, ha e ciklust nem szerepversek sorának fognánk fel, nem játéknak, mégha komolynak is. A kötet rendhagyó módon a „Tartalom” felsorolásával indul, majd a fontos Baleset következik, amelynek jelentésköre eleinte igencsak sokfelé indázónak mutatkozik, meglehetősen elvont és általános, ám végül is kiderül, hogy maga a baleset tulajdonképpen az alkotás, az ihletett költői állapot, amelyben „Vagy szörnyet halsz, / vagy megtanulod kezelni. / Meleged van? // Hideg zuhany. Lötyög rajtad? / Vagy túl szoros? / Nem, ez pont jó. Egy rím itt-ott / váratlan ajándék. / Hisz ez csak játék, nem komoly.” S a 25 sorban egyedül a rím szó utal egyértelműen az alkotás kínjaira és folyamatára.

A felvett szerepkör a mai, se nem túl fiatal, se nem öreg nőé, egy típusé és jellegzetes változataié, akiknek „gyónásait” meghallgatja a „fül”, ugyanakkor természetesen A fül beszélője is egy szerepet visz végig, ugyanis egymásra rétegződik a valóságos lét és a lehetséges-elképzelhető léthelyzetek sora. A szerepkör asszonyai meglehetősen középszerűek, s ami velük történik, nem más, mint a regényújságok, a folytatásos tévéfilmek és a panelházak tucatjainak eseménysora. Egészen más viszont az előadásmód, amely a groteszk és az irónia közvetítésével az eseménysor, az unalomig ismert helyzetek valóságosságát felfüggeszti, s mintegy gombostűre tűzött, ám még vergődő furcsa bogarakként mutatja meg a típusokat, amelyeknek képzelt vagy valóságos szépségük is rút és rútságuk, közönségességük is valami torz szépséggel áthatott. E világban Női monológok divatja sok és többféle is, de az egységes beszédmód miatt egy irányba ható. E hölgyek számára meghatározó a szexuális élet, annak hagyományos konfliktusaival is, tehát a háromszög kapcsolatokkal, az el- és meghódítással, s modernebb-különc formáival is, mint a leszbikusság, a biszexualitás. Ezek a kapcsolatok mind olyanok, hogy a szerepen belül is szerep- játszóak: sehol egy őszinte hang, sehol egy igazán testetlen érzés. A szerep viselője vallomásában-monológjában őszinte, de nem a játszott-vállalt szerepben, például így: „Játszunk: ki bírja tovább? / Végleg eltegyem most magam? / Vagy kivárjak még egy nyarat? / Mártír-arccal jövök-megyek. // Jelenetet nem rendezek.” (Évforduló). Vagy így: „Már megint pofára estem. / Rám van írva. Rá. Arra a / fancsali pofámra. / A helyemen vagyok megint. / Ez a tükröm.” (Hétköznapok).

A nő választja szerepét, igazából azonban inkább belezuhan, nincs szabadsága. Ha furcsán is, de erre utal az Egérke, amelynek hőse Marilyn Monroe: „azért szeretem, mert nem tudott aludni, mert öngyilkos lett, és mert nem lett gyereke. Őt nem lehetett birtokolni.”. De igazából nem egyik ember vagy egyik nem uralkodik a másikon: a szerepek foglyaiként vergődnek a teremtett figurák. Ez az igazi „baleset”. S hogy egy talán alkotói vallomásként is értelmezhető szakaszt idézzek e világról: „Kis absztraktumok! Én képeztelek / benneteket. Nem túl vidám egy / ilyen képzés. Olyan ez, mint egy / nagy-nagy túlzás. Mint a szerelem.” (Absztraktumok). (Széphalom Könyvműhely, 1992)

110