Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - „Sörény és koponya” (Interjú Kányádi Sándorral - riporter Siklós István)
A közelmúltban volt gyűlésük — amit a kolozsvári rádió beszámolójából hallottam ahol nagyon öntudatosan és nagyon derekasan beszéltek a jogaikról és nagyon büszkék arra, hogy cigányok. - Amit én méltányolok. Mit lehet tenni érdekükben? Amikor még attól féltünk, hogy bealbanizálódunk és csaphatnak akármekkorára a változás hullámai körülöttünk - mert az igazság az, hogy ha egy évvel ezelőtt elkezdődött volna egy normálisabb fűtés, több élelem stb. (ez az én véleményem) — akkor nem hiszem, hogy itt valami is mozdult volna. És akkor a teljes elszigeteltség a románságra is katasztrofális következményekkel járt volna. Elsősorban a románságra. Mert, mi nemzetiség vagyunk, nekünk az anyanemzet a többség, s kilábolt volna a bajból. De a románság sorsa? A teljes elszigeteltség, beáporodás lett volna. (Ide nem járt újság, a rádióhoz meg állandó lesben kellett ülni.) Itt semmilyen lehetőség nem lett volna. Megfulladtunk volna. Az volt a tervem, hogy Európához folyamodom, az Európa Tanácshoz, sőt a tengeren túlra — erről készült is előterjesztés —, hogy lőjenek fel, vagy béreljenek egy műholdat, ahonnan műsort, becsületes tájékoztatást sugároznak románul, magyarul, németül, cigányul és törökül. Nekünk, magyaroknak még az itthon maradásban is segített volna. Segítségével a cigányokat abc-re tanítani, a Bulgáriában élő törököket törökül tanítani, s így segíteni. Mert a képnek van vonzóereje úgy, mint a középkorban, amikor az írástudatlan tömegeknek a szentírást tanították. Freskókban, képekben mondták el a szentek életét és a bibliai történeteket. Ezért maradtak meg a csodálatos freskók. Hát ilyenre gondoltam, új középkor megváltó, mennyből jövő képekre. Ne sajnálja a szabad világ tőlünk. Mert egy parabola antenna kétévi átlagfizetésbe és egy csomó egyéb kockázatba kerül itt nálunk. Tehát, ilyen gondolataim voltak, hogy mentsük, ami menthető, a jövendő számára. S ez még mindig aktuális. Meg vagyok győződve, hogy a cigányputrikon lennének parabola antennák, ha cigány nyelvű műsort sugároznának a mennyből. Angolul, németül, franciául tudogatnak az emberek, de a „nép” nem tud. Aki tud, annak már nem kell. De az anyanyelv... Az egész világon azt látjuk, hogy a legkisebb etnikum is ragaszkodik anyanyelvéhez és a maga nyelvén akar „önmaga” lenni. Ez olyan, mint a felvilágosodás. Minden nemzet a maga nyelvén válik műveltté, így a magyar is itt nálunk. A románságon is az segíthet, ha kitárul előttük a világ. Most már nagy reménységeink vannak. Ha hosszú harc, sok küzdelem árán is, de bejutunk az Európa Házba. Vagy legalább is annak az udvarába. Abba a „nagy faluba”, amit Teller Edétől hallottam a Kossuth Rádióban. Hogy „az egész világ egy nagy falu. Ezt mi tudjuk, akik j ár tunk a világban.” Tehát ebbe a „nagy faluba” jó volna most beletartozni. Ez az érzés él itt az emberekben. Ez ad reményt arra, hogy valahogy tovább.... A nehezén túl vagyunk. 70
