Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Simó Márton: Szilágyi Domokos és az öregek
És aztán: Búcsú a trópusoktól (1969). Ennél nagyobb badarságot költő még így le nem írt. De bátrabbat sem: eképpen vállalja azt, hogy, ha kell, a világot újrakölti, olyan minőséget teremtve, amelyben önnön akarata szerint csikordulnak a minden- ség tengelyei. Mindez jó egy ideig: takarózni lehet véle, elbújni benne. De nem túl sokáig! Mert: „... tett a szó, ó, tett, igen, t csak orra bukik a macskaköveken, s nem fegyver, csak fegyvemyi gondolat buktatja orra jobb egek alatt s akkor a fiú hirtelen megáll a civil őrnagy- hát szemből, Halál!” (Szemből halál). A trópusok nem bocsájthatóak el végérvényesen, új törvények szerint visszatérnek: „... agyő embersirású majmok elefántléptű jambusok lepke-halk rímek szárnyain a harmónia szétsusog keselyűk és szitakötők, agyő ti párductüzű esték virágoknak halála halj harmatozz hűvös hajnalt, rest ég.” Cs. Gyimesi Éva szerint ekkor:, finoman kimunkált retorikája, tündöklő rímei jelzik a művész győzelmét az ember szenvedése, kiszolgáltatottsága fölött. A szép játék elégtétele marad a küzdő élet lehetősége helyett: a maró irónia is lassan e játék humorává csitul. (Felezőidő címú kötet.)) Jó lenne alaposabban szétnézni a Felezőidő korszakában, megvizsgálni a halálmotívum állandó jelenlétét, de sajnos, az ilyen jellegű próbálkozás időben és terjedelemben is hosszadalmas, pillanatnyilag meg kell elégednünk a summázás kísérletével: Szilágyi Domokos a szubjektum erkölcsét többre becsülte a társadalmi szerepnél -ez a legszabadabb rabságparadoxona (Cs. Gy. É.). így, e felismerés által, megtalálta azt a létformát, amely kiszakítja a társadalmi közegből, és olyan térbe helyezi, amely kárpótolja (?) az élet negatívumaiért, e rendkívüli intenzitással megélt helyzet által. „Születésünk esetlegességét csak a saját értékeit felfedő vagy megteremtő élet feledtetheti. Szabadságunk e magunkra szabott belső kötöttségben valósul meg, s mint minden forma, ez is a cél jegyében vagy legalábbis a célszerűség hitében fogan- tatik. A végesség így lesz elviselhető.” (Cs. Gy. E.) Az Öregek könyvéről kevesen írtak. Az öregek nem divatosak, Szilágyi Domokos életében sem voltak azok, ezért nagyszerű a költői feladat: végigkísérni az előttünk járókat az ötlépcsős halálig vezető úton. A könyv-vers létrejötte nem vélelen. Plugor Sándor még a hatvanas években készítette első, öregeket ábrázoló tusrajzait. Ezeken a rajzokon sok lényegest látott és fogalmazott újjá Plugor, átmentette, mondhatjuk, az általa még menthetőt, abból a parasztvilágból, amely azóta minden töredékével alámerült, elhamvadt a múltban, akárcsak az arcok viselői. Milyenek ezek a képek? „... szűkszavú alkotó — mondta Lencsó László egy 1991. november 8-án, P.S. Veszprémben megnyitott kiállításon —, ám ez a valóságon belül gyakran a szürrealizmus eszközeivel hangsúlyozza, erősíti jelképes erejűvé mondani63
