Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Simó Márton: Szilágyi Domokos és az öregek
Simó Márton Szilágyi Domokos és az öregek Mm V/ itkán fordul elő, hogy még fiatal embernek számító költő hitelesen látja az emberi pálya legvégét. Az ilyen jellegű próbálkozások csak akkor igazán mélyek, ha a tehetség mellett adott az egyéni élet súlyos drámaisága, tragikuma is. Tudomásunk lehet arról, hogy az említett javak Szilágyi Domokos számára is bőségesen megadattak: kellőképpen mételyes és csúf volt a kor, amelyben élt, olyan családi környezetből származott, amely nem a hivatalosnak megfelelő ideológiát és indíttatást tarisznyába útravalójául, magánélete is tele volt buktatókkal, s nem tartozott az Ady-szerű rajongott váteszek sorába sem. Szilágyi Domokosnak az utcaseprő sem köszönt előre... Olyan ember és költő volt, akinek termékeny jelenlétét korai halála után ismerték fel igazából. A költő nem (vagy csak ritkán) él barátságos polgári szobákban, meghittnek látszó örömben és vélt boldogságban vagy ünnepekben. Nagyon nehéz elképzelni egy igazi költőt, aki fitt akar lenni, s aki vegetáriánus, aki óvakodik a feszültségektől vagy a szenvedélyektől, hogy meghosszabbítsa élte napjait és nem csupán hétvégeken ír verseket, amelyekkel a környezetében élő kékharisnyákat hülyíti, s a hét másik öt napját szolid jólétben, mérsékelt hajszában, arcán elégedett mosollyal tölti el... A költő nem gyakorlatiasan pragmatikus értelmiségi: alantasabb szerepeket is elvállal, tudatosan, többlet-sorsokat, s mindezért nem vár sem dicséretet, sem töviskoronás megdicsőülést. Szilágyi Domokos ma már legenda: sokan történeteket mesélnek róla, olyanok, akik nem isismerhették, mások tanulmányokat írnak költészetéről, és alig akad jelentősebb szavalóverseny vagy ünnepség, amelyen Petőfi-, Arany-, Ady és József Attila versei mellett, előtt, között ne szavalnák költeményeit, s a szűzleányok ágya fölött, a Krisztus- vagy a John Lennon-portré társaságában ott van a Szisz arcképe is. 1939. július 2. és 1976. november 1. (?) közé zsúfolódott be ez az élet, a két évtizedes alkotópálya, a tizenkét könyv. (Nemcsak verskötetei, hanem szépprózai alkotásai, tanulmányai is jelentősek.) Ez a pálya az ötvenes évek közepén indult, amikor még hinni kellett a szocializmusnak. Csakhogy ötvenhat után Komáméban is a megtorlások ideje következett, a beszűkülés korai, s az emberek leikébe bizodalom helyett a döbbenet költözött. Ezek az évek jelentenék a költő számára a felnőtté válást, a beérést. De: olyan csontighatoló évek ezek, annyira sűrű a telítettségük, hogy nyomai, sebei, fekélyei egyszerre, egymás fölé rakódnak, égnek az emberekbe. Talán csak legelső kötete, az 1962-ben megjelent Álom a repülőtéren rögzíti az optimizmusból induló lelkiállapotot, a másodikban (Szerelmek tánca, 1965) már a jelzett komorulással elegyített lírai meditációt találjuk. József Attiláról jegyezték fel, hogy amennyiben sógorának, Makai Ödönnek, több pénze van, ha biztosítani tudja a költő fiatalembernek a tanuláshoz szükséges nyugalmat és biztonságot, ha idejében kerül egy nő stb. stb., akkor más ember, más alkotó növekszik abból a sors-lehetőségből. Párhuzamot csak sekélyes igénnyel lehet felállítani, mert életünkben nincsen és nem is lehet hitele semminemű párhuzam61
