Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Ittzés Mihály: Zenei vonatkozások a Bánk bánban
(kívül kürtölés, lárma) A kürtszó nyilván a király érkezését jelenti. Ezért kiált fel Ottó reménykedve: Szabadság! Ennél fontosabb, s igazán mélyen érzelmi hatású: a kívülről, távolról megszólaló furulyaszó effektusa új irányt szab a dráma menetének, szinte az utolsó pillanatban. Bánk sorsa már-már megpecsételődik, mert kardot ránt, s az Udvomikok királyi-gyilkosnak nevezve, el akarják hurcolni, amikor (■hirtelen messziről egyj pásztori síp szomorúan hallatszik - mind közelebb közelebb. Almélkodás.) Utólag derül ki, hogy Bánkot miért rázza meg annyira a furulyaszó. Kardját is elejtve „mint egy álomból felébred”, és Melinda fivéreit szólítja. Simon szavai fejtik meg a talányt, az erős hatás titkát: Simon (a’ ki földre szegezve szemeit, csak halgattya) így szól: Melinda’ éneke. Bánk fájdalommal folytatja: Melinda! - Sírján ezt fújassam, így enyelge sokszor. Oh Melinda! eltűntt a’ szép idő - te fújasd síromon. Bánk készül a halálra, mit sem sejtve még arról, mit is jelent a szomorú furulya- szó. Erkel színpadán itt visszaidéződik az Egressy leleményéből beiktatott Tisza-parti jelenet fuvolakettősének természetesen magyaros verbunkos jellegű motívuma. Afelől aligha lehet kétségünk, hogy Katona mintegy néprajzi hitelességgel említi a temetési zenét. Sárosi Bálint rádióelőadásokat összefoglaló kiváló könyve Zenei anyanyelvűnk (Gondolat Kiadó, Budapest 1973.) jelenségei között Zenés temetés címmel értekezik e kérdésről. Régi, ha nem is középkori, legalább XVII-XVIII. századi forrásokat is idéz. Témánkhoz e sorok kapcsolódnak fejtegetéséből leginkább: „... zenészeket, akik egyébként mutatáshoz zenélnek — falusi rezesbandát, cigányzenekart — ... a mai napig is sok helyen szívesen megfogadnak egy-egy nagyobb temetésre. A zenészek - ugyanúgy, ahogy már Apor Péternél is olvassuk” (tehát a 18. század első felében!) „a gyászmenetben a koporsó után, közvetlenül a gyászoló hozzátartozók mögött haladnak. A menetben és a sírnál játszhatnak valamilyen gyászzenét is, de gyakoribb, hogy hangszereiken közönséges világi dalok, leginkább az elhunyt kedves dala vagy dalai szólalnak meg.” (Kiemelés tőlem: LM.) Katona korában feltételezhető tehát, hogy még élő szokás volt ez, mint némely helyen száz esztendővel később is, s ezt vetítette nem egészen ok nélkül, az író a XH3. századi krónikába. Hogy ki a furulyás, nem tudjuk, nem is lényeges, talán maga Ti- borcz, de lehet bármelyik az „esmeretes Parasztok” közül. Mint áttekintésünkből világosan kitűnik, Katona tudatos dramaturgiai fogásként írta elő a színfalak mögött megszólaló zenét, hangjeleket. Kontrasztot,megerősítést, fordulatot egyaránt jelenthetnek, illetve jelezhetnek e zenék a drámai cselekmény folyamatában. 2. Metaforák, hasonlatok stb. Katona nyelvének élet- s népközeliségét bizonyítják azok a zenével, hangszerekkel kapcsolatos metaforák, utalások, szólásszerű hivatkozások, melyek néhány helyen feltűnnek a dráma szövegében. A n. szakaszban Petur, Bánk és Mikhál a résztvevői annak a beszélgetésnek, mely a királyné, Ottó és a király viselt dolgai körül forog. Mikhál elítéli, ha a királyi 46
