Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Ittzés Mihály: Zenei vonatkozások a Bánk bánban
Ott Czimbalom, Síp, Hárfa, zengenek: Ott azt hiszik, hogy ők örvendenek - nem, nem, csak egyj az, a’ki itten örvend, Mihál az, a’Bojóthi. Katona nyilván nem törekedett s nem is törekedhetett történeti hűségre a hangszerek megnevezésében, bár mindhárom instrumentum épp elég ősi, hogysem egy középkori történetben, a magyar királyi udvarban, akár idegenek ízlése szerint játszott muzsika megszólaltatására is alkalmasak ne lennének. A síp jelenthet egyszerűen fuvolát, furulyát, vagy bármi más fúvóshangszert. A hárfa inkább számítható nálunk „arisztokratikusnak”. A cimbalom pedig éppen Katona korában a cigányok játszotta verbunkos zene révén általánosan ismert és kedvelt volt. Udvari és népi tánczene megszólaltatására tehát az író egyaránt gondolhatott. Valószínűbb azonban, hogy egyszerűen csak érzékeltetni akarta a vigadalmat, a „mulató palotából” átszűrődő zenét. A felvonás során még kétszer kap szerepet a háttér zenéje, tánca, ami persze nem jelenti azt, hogy valóban háttérzeneként nem lehet, sőt nem kell-e jelen lennie.) Mintegy elválasztó elemként a békétlenek elkeseredett s egyben fellelkesült hangulatú jelenete és Bánk megjelenése között jelenik meg Egyj Udvomik, hogy bejelentse: Utolsó Táncz! Ez az utolsó tánc azonban még elég sokáig tart, hisz amikor Bánk bán visszatérne a helyszínre, s meglátja Melindát Ottóval a félig nyitott ajtón keresztül, a táncmulatság finále-zenéje hallatszik be: {erős musika; Bánk megijedve szédeleg ki, viszsza, az ajtón). A következő röpke mondattal Melinda már a tánc befejezésére utal {Ah, oszlanak!). A III. szakaszban Tiborcz panasza okkal s joggal utal vissza az udvari népség ünnepségeire, jól ismert soraival: Ő Tánczmulatságokat at ád szüntelen, úgy, mintha mindég vagy Lakodalma, vagy Keresztelője volna... Vagyis a nép, a tisztességes szegények legfeljebb az élet oly nagy eseményeikor engedhetnek meg maguknak egy kis zenés-táncos mulatozást, bezzeg Gertrudis és meráni udvaroncai... akik még a vallás szent dolgait is világi szokásokkal elegyítik: Ok Monostort, Templomot építenek, hol úgy sípolnak, úgy megzengenek, hogy a’ Szarándokok tánczolni kéntelenek a’ sáros úttzán. A fényűzés, a léhaság jelképévé válik szinte a zene és a tánc. Tiborcz szavainak idézésével a színpadi előadás során valóságosan megszólaltatandó zenék körét túlléptük, de mégis ide kívánkoztak, hisz az expozícióban hallottakra utalnak vissza. Van azonban még két hely a drámában, amikor Katona zene megszólalását úja elő. S ez éppen a végkifejlethez, a tragikus befejezéshez kapcsolódik. Riadó vagy érkezést jelző hangjelek szűrődnek a zaj mellett be a terembe, ahol Petur Ottóval akar leszámolni. AII. szakasz 628. sora után ez áll: 45
