Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Katona Imre: Rendszerváltások - visszarendeződések (Korszak- váltásaink mechanizmusa)
Katona Imre Rendszerváltások - visszarendeződések (Korszakváltásaink mechanizmusa) A JL JL különféle hatalmi, gazdasági és társadalmi váltások a magyar és a világtörténelemnek évezredek óta tartó természetes velejárói, de a régi halála és az új születése mindig kínos-keserves folyamat, melyet eszmei útkeresés szokott megelőzni és kísérni. A három fő ágazat nem feltétlenül változik együtt, ez az időbeli eltolódás a tömegek számára átmeneti hátránnyal járhat, pedig mindenki azonnal és egyéni életében szeretné elérni a jobbat, senki nem számol a rendszerváltásból kiteljesedő korszakváltás elhúzódásával. Az emberek többsége éli mindennapi életét, a történelmet többnyire inkább elszenvedi, mint alakítja, és így - a minőségi különbségtől eltekintve - nemcsak a vesztes, hanem a győztes forradalmi tömegmozgalmakat is követheti kiábrándult „másnaposság”. E közhangulatot eléggé hamar szokta felváltani az alkalmazkodás, ill. az átvészelés és túlélés, mely a népélet folyamatosságát biztosítja. A népet ugyanis nem lehet sem megváltani, sem pedig leváltani, legjobb tehát rábízni saját sorsának intézését. Közismert, hogy a kőeszközöket felváltó fémek, a háziasított növények és állatok, továbbá különféle vívmányok és találmányok, valamint a tulajdonviszonyok változásai mennyi és milyen gyökeres életmódbeli váltással jártak, újra és újra átrendezték a társadalmat, a népeket, majd az országokat is, és e folyamat a mához közeledve mind gyorsabb és gyorsabb. Innen is adódik, hogy jelenünk ugyan a világtörténelemnek nem a legnehezebb szakasza, mégis nagyon nehéz elviselnünk. A válságtünetek keleten-nyugaton és délen egyaránt jelentkeznek, a kiváltó okok és maguk a tünetek is eltérnek; mi ismét olyan helyzetbe kerültünk, hogy nálunk mindezek együttesen jelentkeznek. Nemhiába Eurázsia a földkerekség legdinamikusabb törénelmű kontinense, a magyarság történelme is bővelkedik viharos váltásokban, de minden mégoly gyökeres átrendeződés ellenére is megmaradt a nyelvi vonalon 6-7000 (!) évig visszakövethető folyamatosság. Bár időközben többször is megfogalmazódott a finis Hungáriáé (vége Magyarországnak) és felrémlett a nemzethalál költői víziója is, semmi komoly okunk nincs sem a világ, sem pedig a magyarság végét jósló intelmek elfogadására. Eddigi történelmünk épp az ellenkezőjére tanít: alkalmazkodó és befogadó készségünk ezer és ezer évek óta sikerrel „vizsgázik”, átmeneti korszakokban pedig az átvészelés és a túlélés módozatait akár történelmi leckeként is tanítani lehetne. Ne feledjük, hogy jó kétezer év óta idegen nyelvű környezetben, átmeneti övezetekben és kettős-hármas tagozódású életformában élünk. Őstörténetünkben is lezajlott a kő- és fémeszközök váltása, áttértünk előbb az ír- tásos-kapás, majd az ekés földművelésre, valamint a nagyállattartásra is, és nem hiányzott sem a szőlő- és gyümölcstermesztés, sem pedig a kézműipar. Amilyen időbeli távolban és talán szűkebb térségben is történtek ezek a változások, olyan viha64
