Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Gáll Ernő: A Csipkerózsika-vita és utórezgései
fosztását, tárgyként való felhasználását lehetővé tevő viszonyokat kell megszüntetni, a Korunk-beli írás (címéből is következően) inkább a filozófiai megindoklást tartotta feladatának. Persze, a bölcseleti-etikai alapvetés elemei a másikból sem hiányoztak, itt azonban nagyobb súllyal vannak jelen. Ezt megkönnyítette az a körülmény is, hogy Bloch - a méltóság és a „docta spes”, a józan remény bölcselője — maga is elemezte Kleist „rebellis-novellá”-ját és Kolhaas magatartását, tehát Sütő ihletőit, s így a blochi gondolatmenet, az általa bemutatott természetjog követése, a Sütő-féle dráma értelmezésében is segítséget nyújtott. Bloch számára (számomra is) azért volt oly fontos a Hobbes, Grotius, Rousseau, Kant és Fichte neveivel fémjelzett természetjogi hagyomány, mert a benne kifejeződő gondolatok az emberi méltóságot emelik ki. Ez a tradíció arra figyelmeztetett, hogy az emberi méltóság posztu- látumát éppúgy nem lehet kirekeszteni, a reformtörekvések szellemi előzményei közül, mint a jövőnek elébe siető eszméket. Ezeknek azonban a valóságban rejlő tendenciákat kell kifejezniük. Ernst Bloch nem csupán a közösségi identitást kifejező és őrző méltóság, hanem a józan remény filozófusaként is fogódzót kínált. Nem nehéz felidéznünk a hetvenes évek második felében terjedő és demoralizáló reménytelenség légkörét, s így az sem kerül különösebb megerőltetésbe, hogy ma is átérezzük, mit jelenthetett egy fenyegetett népcsoport írástudói számára az a bölcselet, amely az embert józan reményeket melengető, önmaga meghaladására törő, a jövőt anticipáló lényként tételezi. Számomra (számunkra) nagyon fontosnak és ösztönzőnek mutatkozott, hogy Bloch- nál a valóságtól el nem rugaszkodott remény a méltóság szövetségese volt. Ebből azonban — értelmezésem szerint — nem következik, hogy a reménytelenség minden esetben lehajott fejben, alázatban nyilvánul meg. Helyt lehet állni kilátástalannak tűnő helyzetekben is. „A történelem hidegével, a mostoha sorssal dacoló ember erkölcsi szilárdsága olyan erővé válhat - írtam —, amely adott esetben képes az események kedvezőtlen alakulását megállítani vagy más irányba terelni 28)” Amikor ezeket a gondolatokat papírra vetettem, és sikerült azokat nyomdafestékhez juttatnom, Egy lócsiszár virágvasámapja előadásai forró hangulatának a hatása alatt is, nehéz volt elképzelnem, hogy a „sajátosság méltóságá”-nak az ethosza az adott méltatlan állapottal való megbékélés, a puszta defenzíva átstilizált igazolásaként is értelmezhető lesz. Persze, a fokozódó nyomás, a nap mint nap ismétlődő önkény, az elnemzetlenítés konokul kibontakozó politikája az ellenállás másfajta formáit is sürgette. Az intézmények révén sugallt szellemi-erkölcsi „no pasaran” vagyis a „felemelt fő tartása” sokak, főként a fiatalok számára egyre inkább elégtelennek bizonyult. Nem véletlen, hogy a Csipkerózsika-vitát követő években Erdélyben is megindult az illegális szervezkedés, s az Ellenpontok című első magyar szamizdat-lap szintén napvilágot látott. A lap egyik szerkesztője, Ara-Kovács Attila programadó cikkében ki is fejezte az igen kockázatos vállalkozás indítékait: „E lap megindítása mindenekelőtt annak az erkölcsi felháborodásnak az eredménye, amely a mai román helyzettel súlyosbított kelet-európaiság viszonyai között, történeti tapasztalatait mérlegelve türelmének határaira ébredt.. ,”29. E határok közelébe jutottunk mi is a Korunk szerkesztőségében, amikor a vitát követő évben az egyneműsítés újabb eszkalációjának a szórásába kerültünk. A szárhegyi „Kriterion-tábor” kapcsán kirobbant politikai botrány következményeit kellett elszenvednünk, mert az ott elhangzottakból bő válogatást közöltünk. Több 28 Gáli Ernő: i.m. 118. 29 Molnár János: Az egyetlen, Az ellenpontok és az ellenpontosok története, Szeged, 1993, 46. 62
