Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Erdély lelki foglya (Cs. Szabó László levelei Veress Dánielhez Sepsiszentgyörgyre) - Közreadja Veress Dániel
23 1973. nov. 30. András-napon Kedves Dani, köszönöm szépen nov. 18-i leveledet; tegnapelőtt érkezett. Könyveidet is köszönöm, - élőszóban akartam, azért maradt el annak idején az írásos. Persze, az egyik Mikes- példányt elküldtem a megadott címre, átvételét nyugtázta is. Jót vártam a tanulmánykötettől, még jobbat kaptam, nemcsak kellő ismeretre vallanak, hanem elgondolásuk is célravezető volt, ablaknyitás abban az időben, amikor az ablakok még be voltak fagyva, a legtöbbje meg éppenséggel szalmával volt betömve. (De közben odabent, a szobában is elég hideg vala a kemence.) Értem hát, amikor azt mondod, hogy az idő túlfutott rajtuk. Magam is gyanítottam. így van rendjén. Persze az idő hamar túlfut világrengető dolgokon is. A tárgyak kopnak, a művek avulnak, legtöbbször apáról fiúra, azért olyan furi és komikus a szerzői hiúság. A csontváz meg van sértve, hogy nem törődnek vele. Mikesedtől viszont elvártam, hogy jó legyen, Erdélyben te értesz hozzá legalaposabban s fanatikusan szereted. Abban persze egyetértünk, amit Kemény Zsigmondról írsz, a jelzett kismonográfia tehát igen érdekel, nyomban elolvasnám, csak az ütött szeget a fejembe, hogy te meg ütéseket akarsz osztogatni a könyvben. Adighanem elrontja. Mivel egyik-másik ellenfeledet is megnevezed. Pándit, a főférget, Sőtért, a hervadozó irodalmi selyemfiút. Hermannról valamivel jobb a véleményem - nem nagy kunszt. Ha Kemény Zsigmond ürügyén őket kívánod zúzmarával elborítani, neki, a nagy, a nagyon nagy embernek teszel rossz szolgálatot. Az út elmaradásának van egy külső oka, egymagában is elég magyarázat. Cserbenhagyott az autós, akivel mentem volna. Lemondta az utat, elég későcskén. Teljes mozgási szabadságot akarok, állami autót nem vennék igénybe; ha nem volt, amivel menjek, hogyan menjek? De épp úgy belejátszott az út elmaradásába belső ok is. Én már őszi tájszépséget láttam eleget, azért nem utazom, hogy megnézzem, hol aranyosabb a levél, a Hargita körül-e vagy az Apenninekben vagy Yorkshireben. Az emberi helyzet érdekel; a baj az, hogy nemcsak érdekel, még mindig izgat is, feldúl, tönkretehet. S a vérnyomás adatai s a kardiogramon a rajz, a rajzon a jelzés azt mondják, hogy bizonyos szembesülésekből az ember már nem merít új erőt - a halállal találkozik. Ami egy csöppet se borzasztó, ha hirtelen jön, a baj az, hogy vegetálva egy félév v. egy év alatt takarítana el. Hát ezt a meggondolást is le kell küzdenem. Talán burkolt irgalom volt abban az árulásban, amit autós orvos ismerősöm elkövetett. Sajnos, Sükösddel csak egyszer találkoztam, mert mindössze pár napra tudott bekukkantani Angliába, pár órára volt nálam, s értettük egymás szavát, - meglepett volna, ha nem, utóvégre tudtam írásaiból, hogy ki a szívesen várt látogató. Ha a fiad kelet-európai beatnik, csak annak a jele, hogy helyesen reagál arra a világra, amit az apák, nagyapák, dédapáik elrontottak. S amit jóvá igazítani persze ő se tud majd. Az emberiség megint végóráit éli, nem. tudom hányadszor, túléli ezt is, a föld nagy szomorúságára. Ripacskodva, mint Adám, időnként odaáll a meredek szikla szélére, lemutat, tyüh! most ugrik (hát csak ugorjék), aztán mindig visszasom- fordál valahogy, mert mégis csak kár lenne érte (gondolja), ki pótolná őt? Körülnézek növényeimen a konyhámban, szótlanok, kedvesek, okosak, szépek. Hát például ők. Elbámultam, hogy megkaptad Petőfiéket. Azért nem küldtem, mert csak postán küldhettem volna. Nem tudom, Jóska mit eszelt ki. Hatvan példányt küldettem általa Magyarországra, egy sem érkezett meg. Lehet, hogy a feladási hely okozta a bajt. 41
