Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 7. szám - Erdély lelki foglya (Cs. Szabó László levelei Veress Dánielhez Sepsiszentgyörgyre) - Közreadja Veress Dániel
Köszönöm, hogy törődöl az egészségemmel, jó is, ha úgy-ahogy kitart, mivel egyedül vagyok. Dec. 14 és 31 közt nem vagyok Angliában, tálán-talán meg tudok ugrani a járvány elől. Mert nem én szoktam influenzát kapni Karácsony körül, hanem az egész város. Azt is köszönöm, hogy érdeklődsz a munkáim felől, de már körülbelül egy éve megszűntem beszélni magamról, még nőkkel se teszem, pedig velük mindig közlékenyebb voltam, mint a férfiakkal, az igazság az, hogy csak köztük érzem jól magamat (talán azért is van két lány unokám), férfiak társaságába sokkal hamarább belefáradok. Főleg amióta az életfenntartás szürke, de nehéz frontján sajátmagam felesége lettem. Ha néha hosszan hallgatok, nem azt jelenti, hogy elefejtettem a távoli barátokat és jóakarókat. Mindhármatoknak szívből kívánok békés Karácsonyt és elviselhető Újesztendőt. Szeretettel öreg barátod Cs. 24 1974. máj. 16. Kedves Dani, nagyon szépen köszönöm a Két drámát. Meglepetés volta Báthory nyomtatott ajánlása, végtelenül jólesett. Jelentősége nemcsak személyi, több annál. Nyomósán tanúsítja a világ előtt, s a jövendőnek, hogy Erdélyben öregebb a tisztesség, nagyobb a bátorság, mint az egykori külhazában. Hogy Te és barátaid nem gyakorolnák fölösleges öncenzúrát, nem vagytok „magánszorgalmú kutyák”. Nincs hát csodálni való az érzésemen: a távolból mindinkább csak Erdélyt érzem szeretettel lelki és szellemi hazámnak, nem azt a másikat, ahol vendég voltam évtizedekig. Túl sokáig. Mindig jólesik rátok gondolni. Szívből köszönöm az ajánlást, érezd a szóhoz, kérlek, a hálás kézszorítást is. A Báthory t, mivel ismerem kéziratból, csak száguldva olvastam át még egyszer, az ismeretlen Wesselényit figyelmesen elolvastam. Nem rajtad múlt, hogy az első a jobb drámai nyersanyag, már-már túl jó. Viszont a Wesselényi a jobbik írás, legalább is úgy érzem, hogy biztosabb kézzel, növekvő tapasztalattal szerkesztetted. Érdekelne, melyiknek volt nagyobb sikere Erdély-szerte. A dráma természetesen arra késztetett, hogy megint, nem tudom hányadszor átgondoljam, húzódozva, a fölvetett keserves kérdéseket, amelyekre soha lelkiismeretes vizsgálódó nem szolgálhatott még megnyugtató válaszokkal. E mérlegelésre az öregség, idegen környezet és nagy földrajzi távolság csak előny. Wesselényi rendkívül vonzó, nagyszívű, eszeveszetten bátor és nemes ember volt (külön szóban), s gyémánt jellem, de gondolatai következetes keresztülvitele csak Magyarország szétrombolásához vezethetett. Széchenyi útján kívül aligha volt más járható út, s vajon járható volt az is? Mindketten elkéstek, azért kellett fizetniük, mert elődeik, csak az ő elődeik a birodalomban nem fizettek adót. Meggyengült nemzeti létünket a nemesség védelmezte, sőt az mentette meg, de ugyanez a nemesség gátolta katasztrofális sikerrel, hogy az ország együtt modernizálódjék a Habsburg-birtokokkal. A sok-sok nemzetiség, s rohamosan ébredő nacionalizmusuk nem rejtegetett akkor még halálos veszélyt a következetesen nemzetfólötti birodalomra, annál inkább a nemzetiségekkel együtt hevesen nacionalizálódó Natio Hungaricara, hasonlóképpen a parasztság sem, mert a birodalom nyugati és északi részeiben már törvény volt a közteherviselés, amiből egyenesen folyt az iparosodás és polgárosodás. Wesselényi lebecsülte Bécs, „az elaggott birodalom” erejét, s túlbecsülte a magunkét. Más kérdés, hogy Bécsen nem volt 42
