Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 6. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve (Balla Zsófia: Egy pohár fű; Nagy Gáspár: Mosolyelágazás; Kántor Péter: Fönt lomb, lent avar; Tóth Erzsébet: Arcod mögött május; Banos János: Beteljesedett; Szervác József: Előszó; Géczi János: Mágnesmezők, Magánkönyv; Zalán Tibor: Kívül)

most már igazán meg kell tanulnom élni”. S mindezt azután, hogy ./elszabadultunk” „a fél életünk alól” — többek közt, tehát az elmúlástól igencsak megérintett állapotba kerülhettünk. Ezért is érezheti úgy a költő, hogy „Ez már a világ vége utáni világ” (Néha; máskor), s hogy „A történelem egy kurva (Egészségünkre!...). Ezért a vallomás: „Uram, elfáradtam, / lüktet a jobb lábam bütyke, / aggódom magamért. // Ki ez a szorongó ember, Uram? / ez nem lehetek én, / ez lomha és bús. (Kis éji ima), s ezért a kijelentés: minden ember félbolond, mert „mindenki örökké akar élni” (A farmer felesége). S ebben az élni-se-tudjuk életben az embernek önmagán túl is mutató feladatai is vannak, hiszen közösségekben létezik: „Az én kedvesem nagyon figyel, / mégse fedez fel egy új világot, / tőlem várja, hogy felfedezzem naponta, / vagy ha nem is naponta, egyszer, / egy olyan Amerikát, vagyis Indiát, / ami az övé is, amiből neki is jut.” (Az én kedvesem)

Nem ezt, hanem a valóságos Amerikát megjárta Kántor Péter is, elsősorban & Levél a hazának és a Kis amerikai óda tanúsíthatja, hogy lírai szempontból is hasznosan. S a világjárás is azt bizonyítja számára, hogy „minden ismétlődik”, s hogy „Nincs más, egy más világ”, se földön, se égen. Ez van — „És mégis... Almaimban én magasba szállók.” (Es mégis) zárja a kötetet a költői-emberi program. (Cserépfalvi, 1993)

Tóth Erzsébet: Arcod mögött május

Első kötete megérdemelt sikert aratott (Egy végtelen vers közepe, 1979), ezt hamarosan követte a méltó folytatás (Gyertyaszentelő, 1982), aztán hosszas csönd következett a mostani karcsú harmadik kötetig, amely egy évtized terméseként 28 verset és egy 1991-es interjút tartalmaz. A hallgatás, a csönd nem mindig jelenti a költészettől való hűtlen elfordulást, ebben teljesen igaza van a szerzőnek: jöhetnek még újabb, bőven termő évek. S hozzátehetjük, hogy a kevés is lehet sok, s 28 vers adott esetben éppen elegendő egy kötethez. Az Arcod mögött május igényes folytatása a pályakezdésnek, folytatás olyannyira, hogy a másfél-két évtized versei egyetlen pályaszakasz folyamatos versbeszédét bizonyítják, s talán csak egyetlen pályakezdő ábránd foszlott szét: a vers nem bizonyult sem végtelennek, sem egyetlen középpontnak. A költészet szinte korlátlan gondolati-érzelmi hatalmat, megingathatatlan erkölcsi ítélőképességet ígért, s mellesleg talán örök ifjúságot, virtuális halhatatlanságot is, s mostanra bebizonyosodott, hogy mindez egy olyan fikció, amely nem a valóságból, hanem annak átlényegített utópiájából indul ki.

E felismerés keserves, kijózanító, s rá az egyik válasz valóban az elhallgatás lehet. Egy másik az egyszer megtalált versbeszéd folytatása, s ennek tanúsága ez a karcsú könyv, amelynek már a címe is a bennünk, s rajtunk túl lévő eszményi lényegre utal: a látható mögött ott van ez a lényeg, amelyet Tóth Erzsébet ugyanazzal a jelképpel fejez ki, mint tette ezt Nagy László: a május-képzettel. Alapjelentésében egy a reménytelenségben is várakozó szerelem kifejezése ez a költemény — s még sok más is a kötetben —, de ezt a szerelmet is át kell vinni a túlsó partra: „Most nagyon / meg kell jegyeznem arcod mögött a májusi fákat, mert ki / tudja, mikor jössz újra. Akkor talán már / cseresznyével / és rózsával várlak, de te csak engem nézel, / gyorsan levetkőztetsz, és majd meglátod, mennyi napfényt / gyűjtöttem azóta bőrömre neked. Mert a nap akkor is megtalál, / rásüt majd ágyunkra, hiába rendelt el / kijárási tilalmat egy ismeretlen isten.” (Arcod mögött május.)

Lehetséges azonban egy harmadik válasz is, egy másfajta versbeszéd megformálása. Szól erről az önvallomás is: a keresésről és a még meg nem találásról. így az

76