Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 6. szám - Miszlai Gabriella: A hús álma a fényről (Tornai József: A szerelem szürrealizmusa)
nyolcadik versszak két rím télén sorát, mert a.. .„napfényre kizúdult / kitódult, kibukott...” rab képe megerősíti az újjászületés, az életkezdés lehetőségét. A tizennégy rímelő vers közül kiemelkedik négy vers, melyeknek erős zeneisége szinte ellentéte a térbeli verseknek. A „Vágy, földalatti,” a prológus, négy ötsoros strófából áll. A sorok szótagszáma változó, hetes, nyolcas, kilences és tízes egyaránt előfordul, de mindegyik sor két ütemre bomlik, s erősen hallik a jambikus lüktetés. A szimultán verselés erőteljes zenei hatását fokozza a virtuóz rímelés. Mindegyik versszak két rímre épül, így a páros és ölelkező rímnek egyfajta kombinációja jön létre. Hasonló a Gyémántos halál c. vers fölépítése. A hatsoros, egystrófás versben csak egy rím található: a Klára név magánhangzóit visszhangozzák az asszonáncok, s ezt a zsongító monotóniát csak az ötödik sor rímtelensége töri meg. A kötetben egyedül áll két vers, mindkettőnek az ismétlés a szervező elve. így minden egyes szótag rímel az előző sor minden egyes szótagos, s ez az önrímnek nevezhető jelenség nagyon erős zeneiséget sugároz. Az Egy elképzelt halotthoz c. vers tizennégy kétsoros strófából áll, a tíz szótagból áló sorok három ütemre oszthatóak, s mindegyik versszak második sora az elsőnek a megismétlése. A sor végén álló írásjelek azonban nem ismétlődnek. Ezzel a megoldással lehetővé válik a versnek olyan olvasata, mely kiemel, önállóvá tesz egy-egy sort; illetve, ha a stórfa második sorát a következő versszak első sorával kapcsoljuk össze, a versnek más értelmi és zenei hangsúlyt adhatunk. Ezt a megoldást szinte a végletekig feszíti a kötet utolsó verse, az epilógus, a Minden szerelmek szerelme. A tizenkilenc ötsoros strófából álló versben a második és harmadik sor az elsőnek a megismétlése, míg az ötödik a negyediket ismétli. A vers zeneisége annyira nyilvánvaló, hogy a szerző az ad nótám megjelölést alkalmazza, s utal a dalra is, melynek zenéje a vers ritmikájának ihlető- je volt. Az énekvers a „Húzzad cigány, ne húzz kettőt” dallamának mintájára íródott, innen ered a felező nyolcasok használata, s a dallamismétléssel együttjáró szövegismétlés. A négy erőteljesen zenei hatású vers az elmúlásról, a pusztulásról, a halálról énekel, de a kötet indító- és záróversének szövegében és dallamában a „se- holse-lét” mellett fölhangzik a kötet másik alapérzése; az elmúlhatatlan, örökké tartó vágyakozás az után a transzcendencia után, amit a szerelem jelent. Föltehetjük a kérdést, az író és olvasó számára mond-e valamit a térbeli verseknek és az énekverseknek, a versalakzatoknak és a ritmikának ez a váltakozása. Ha visszaemlékszünk a fiatal Fónagy Ivánnak arra a tanulmányára, melyben a költői nyelv hangtanát vizsgálja, használható gondolatra lelhetünk. Fónagy azt állítja, ahol nagyon erős a ritmus, fülbemászó a verszene, ott háttérbe szorul a ráció, a gondolat, ott az ösztön, az érzelem az úr. Tornairól írja egyik kritikusa, hogy ez a kötet is „... példázza Tornai jellegzetesen vállalt alanyiságát és személyességét, amely egyszerre vallomás és önvizsgálat is...” 3 S valóban, míg az elragadottság és a két- ségbeesettség sorait olvassuk, mindig érezzük, hogy a megszólaló nemcsak a benne feszülő érzéseket kiáltja világgá, hanem figyeli is a benne lejátszódó irracionális folyamatokat; érdeklődő, kíváncsi és megdöbbent. Ezeket az érzelmeket nemcsak átéli és átérzi, hanem vizsgálja is, a szerelemről, s furcsa, szürreális, észt, erkölcsöt, esztétikát nem ismerő hatalmáról tapasztalatokat gyújt, elmélkedik. így a térbeli versek magát a szerzőt, de az olvasót is gyakran kizökkentik az azonosulásból, s az érzelmek átélőjéből kíváncsi és tárgyilagos kérdezővé válunk. Ahogy azonban uralkodóvá válik a ritmus és a zeneiség, ez a kettősség megszűnik, kialszik a vizsgálódás, csak az örökkön tartó vágyról szól a vers, a csillapíthatatlanról, a föld alá szőritottról, s a fájdalomról, mely nem tud megbékélni a „minden szerelmek szerelmé”-nek a kialvásával. A kötet olvasását talán ezekkel a versekkel lenne érdemes kezdeni. Ha az alapérzésre ráhangolódtunk, könnyebben tudunk kilépni belőle, s könnyebben tudunk eljutni azokra a gondolati magaslatokra, ahová az önmagát figyelő és vizsgáló szerző 65
