Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 6. szám - Dobozi Eszter: Tíz körömmel (Izsák 1993-ban - III., befejező rész)

ság, a családépítés, a jövőteremtés alapja, működőképes magángazdaságok hiányában a magyar mezőgazdaság már nehezen fog feltámadni. A nagyapák, dédapák hiába harcolnak az elveszített birtokért ma, ha nem lesz, aki örökségüket átvehetné, kézben tarthatná. A mostani hatvan-hetven-nyolcvanévesek fiai és unokái csak kivételes esetekben maradtak meg a paraszti életforma kereteiben. Vallomástevőim gyermekeinek többsége is ipari jellegű szakmát tanult, érettségizett, ami az ő esetükben egyúttal a falutól való elszakadással is együtt járt. Városi lakosokká váltak, vagy a mindennapi ingázás terhét vállalva kétlakiakká. Igazán sehová sem tartozva a két világ közötti lebegés maradt sorsukul. Bár nem kevesen akadtak közülük, akiknek éppen életüknek ez a kettőssége, az alkalmazott, a városi munkás létformájának bizonyos előnyei és a főmunka mellett és után végzett mezőgazdasági jellegű tevékenység haszna szolgált alapjául az emelkedéshez, életszínvonaluk némi javulásához. Csakhogy milyen áron? A regenerálódáshoz szükséges idő feláldozásával, az életenergiák veszélyes mértékű elfogyasztásával, családi közösségek felőrlő- désével. A mindenkori fiatalok szerencsésebbje, talán általában a tehetségesebbje pedig diplomát szerzett. Van köztük ebből a községből is orvos, tanár, mérnök... Az izsáki családokból származó értelmiségieknek csak az agrárius rétege maradt azonban a maga eredeti közegében, a többi pályák tanult emberei rendszerint a távolságot választották. Kecskemétre, Szegedre s más városokba települve.

Az ötvenes és a hatvanas évek olyanok voltak, hogy a parasztember nem mondhatta a fiának, hogy fiam maradj itt, mert ebből is megélsz, amikor a gyerek látta, hogy előtte való nap az apját jól megverték. Az a fiú már nem maradt az apja mellett, hanem menekült a szülői háztól. Elment Budapestre, Kecskemétre. Itt Kecskemét volt az a város, amelyik az izsákiaikat fólfalta - emlékezik vissza K. Szabó Károly. Okét bizony igen nehéz lesz visszahozni, pedig mi szeretnénk bevezetni őket a gazdálkodásba. Már csak azért is, mert a paraszti munka mindig az egyik legkeményebb i munka volt. Itt bepiszkolódhatott az embernek a keze, az arca. Meg verítékes lett. Itt nem olyan dolgozni, mint mikor a propellerek nyomják a hűvös levegőt az irodákba. Ez azért nem egészen olyan, mert mikor az Isten napja odasüt a parasztnak a nyakába, ha kombájnozik, az éppen csak a bányánál jobb. Semmi sincs nála rosszabb, csak a bánya. Hát ezért nem akarnak olyan nagyon visszatérni. Én azért úgy vagyok vele, hogy ez nem is egészen a mi kötelességünk: visszacsalogatni őket. Teremtsen az állam olyan feltételeket a magyar mezőgazdaságban, hogy mindenki a parasztot irigyelje. Még az Orbán Viktor is. Azért emlegetem ezt a nevet, mert valahogy úgy benne maradt a fülemben a hangja, és valami nyomja miatta a telkemet.

Ahogy keresgélem az elszakított szálakat a nemzedékek között, mind egyértelműbb, minden elkövetett bűnöknél nagyobb vétke volt az elmúlt korszak évtizedeinek, politikájának, hogy megszüntette annak az évszázadok folyamán felhalmozott természetismeretnek és nem utolsó sorban munkakultúrának, munkaerkölcsnek a kontinuitását, amely negyvenen-ötven évvel ezelőtt még a sajátja volt az Izsákiakhoz hasonlóan törekvő emberekből álló paraszti társadalomnak. De mindezzel együtt felszámolta az egymást váltó korosztályok korábban talán még teljes és természetes kapcsolatát. Ma nincs valódi kommunikáció nagyszülők és unokák, szülők és gyerekek között. Hiányzik annak az együttlétnek az intimitása, amelyben igazi dialógusok születhetnének. És mintha az elődök iránti elemi kíváncsiság is kiveszett volna az emberekből. Tizenéves fiúkat-lányokat akármint faggatok is, általában nagyon keveset tudnak szüleik gyerekkoráról, nagyszüleik hajdani életviszonyairól pedig egyáltalán nincsenek fogalmaik. Nem kérdezték meg sosem például, mi volt a nagyapa, nagymama nyugdíjaztatása előtti foglalkozása. Miből éltek? Mik voltak örömeik, gyötrelmeik? Mára mintha minden újonnan színre lépő generáció46