Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5. szám - Weöres Sándor: Tűzkút (Domokos Mátyás sorozata)
zációkkal — tudják biztosítani, mert azokra mindenki odafigyel. Voltak a lapokban, folyóiratokban pozitív szenzációk is, jegyzi meg Király, s Baráth Lajos vagy Sánta Ferenc legújabb regényét említi, ezekre azonban nem jött visszhang, se az olvasók, se a pártvezetés részéről. S össze lehet vetni ebből a szempontból is, „Weöres most megjelent ‘szenzációs’ versét (az Antik eklogát), ami művészileg nem sokra értékelhető, például Váci Te bolond-j&val.” De botrányt keltettek a majdani Tűzkút egyik legszebb verse, a Salve Regina körül is, amelyet később - Weöres Sándorról szóló könyvében (Tündérsíp) - Kenyeres Zoltán így jellemzett: „A Salve Regina a középkori Mária-himnuszokat idézi elénk, Máriáról olyan gyönyörű, profán, földi imádattal énekel, s mégis oly éterien és átlel- kesülten, mint azok.” Erről a versről külön jelentést írt a Kiadói Főigazgatóság főelőadója, amelyben többek között a következőket írja: „Első megjegyzésem a csodálkozásé: mennyire megdöbbentő hatása van annak, ha egy közismert ‘világfi’ és igen sokszor a sikamlós, szexuális témákat ábrázoló költő egyszeriben szárnyaló hangú ódát ír Szűz Máriához! Mi lehet az oka annak, hogy a nagy társadalmi változások idején Weöres olyan katolikus költőként lép fel, aki az őt érdeklő világnézeti kérdéseket csak a Vigilia hasábjain tudja elmondani, és olyan kicsengésű költeményben, amely az illető lap szerkesztőit is válaszút elé állítja. A költeményről mindenekelőtt azt kell megállapítani, hogy allegóriákat és szimbólumokat egymásra halmoz, és formai bravúrok sokaságát használja fel, hogy mondanivalóját minél homályosabbá tegye.” A vers ideológiai végbizonyítványát sommásan így állítja ki a jelentés:, A vers klasszikusnak tekinthető példája a tartalom és a forma elkülönülésének, a szép külső igen vitatható mondanivalót takar. Talán fel lehet úgy fogni, mint neokatolikus igehirdetést, ez azonban inkább teológiai kérdés.” A jelentés figyelemre méltó - s legalább utólag elgondolkodtató — gyakorlati megjegyzéssel zárul: „A Vigilia aggodalmát jogosnak tartom, ha én szerkeszteném a Vigiliát, a verset nem közölném.” (Talán nem túlzók, ha a zárómondat megejtő liberalizmusát csupán stílusfordulatnak tekintem.) Egy szó, mint száz: a könyv ügye a Magvetőnél is megfenekleni látszott. S ekkor következett a párizsi fordulat. — 1963 volt a magyar művészértelmiség számára a Nyugatra való kirajzás első esztendeje. Nem sokkal korábban vezették be ugyanis a turistaútlevél intézményét, és aki csak tehette, élt is akkoriban az Európába való kitekintésnek ezzel a legális — hetvendolláros lehetőségével. Én magam is ekkor jutottam el először Párizsba, ahol szerencsém volt találkozni például Kormos Istvánnal, Pilinszky Jánossal és Weöres Sándorral, Károlyi Amyval is, jó néhányszor. Emlékszem, egy ízben letelepedtünk a Sorbonne tövében egy kis presszó utcai teraszára, s valakinek a javaslatára írtunk egy közös képeslapot Stockholmba, Csatlós János barátunknak. Weöres Sándor, a képeslapot forgatva a kezében, nagyot szívott a cigarettájából, majd eltűnődve hozzám fordult: — Mondd csak, melyik évtizedben is vagyunk? — S ez nem volt tréfa. Gondolom, a párizsi Magyar Műhely szerkesztői és munkatársai is ekkor ismerkedhettek meg személyesen is Weöres Sándorral, s ennek köszönhetően határozhatták el, hogy megjelentetik a költő új verseinek a gyűjteményét, a Tűzkút-at, amelynek a sorsa Budapesten gyakorlatilag kilátástalannak tűnt. - Arra kérem Parancs János költőt, a Magyar Műhely alapító szerkesztőjét, hogy próbálja fölidézni az éppen harminc esztendővel ezelőtti esemény történetét, esetleges kulisszatitkait. Hogyan és miként jelent meg a Tűzkút - Párizsban? Parancs János: — Szerencsére nincsenek rejtelmes kulisszatitkok, nehezen megmagyarázható események. Hál’ istennek, a Magyarországról kilátogató írók és költők többsége megfordult akkoriban Párizsban; részint Párizs általános vonzása miatt, részint pedig azért, mert 1962-ben jelent meg a Gara László 83
