Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5. szám - Weöres Sándor: Tűzkút (Domokos Mátyás sorozata)

felhőt látok, vagy csillag fénye rezdül.

Romlik szemem, már ez is elmarad, a külvilág rám-zárja kapumat s ott maradok, hol nincsen fold, csak ég; nincs esemény meg tünemény varázsa, se felszín, látszat, habzó semmiség, csak a valóság békés ragyogása, mérettelen, számtalan, névtelen, vágytalan, változatlan szerelem.

Kapumnál a lázas világ megáll:

„Őrült! Önző!Áruló!”-kiabál.

Várjatok, pékműhely van odabenn, majd táplál most még forró kenyerem.

A kéziratot szégyenkezve és szomorúan visszavittem Weöres Sándornak, aki nem sokkal később benyújtotta a Magvetőhöz, állítólag a következő szavak kíséretében: „Ez az a kézirat, amelyet Illés Endre kacagva kidobott az ablakon!” — Kezdetben itt sem lelt barátságosabb fogadtatásra:

Lektori jelentés a Tűzkút anyagáról Részlet

Bocsánatot kérek, de én még nem jutottam el a fejlődésnek ama fokára, ahol ez a logikaérvényes... Sőt, remélem is, hogy nem...! Nem szeretek gúnyolódni, mert én az alkotást szent dolognak tartom, de mit írhat mondjuk egy átlagos agy ily versekről? Hogyan tudjon felemelkedni ama szférába, ahol szerző mozog? A „homorú belső”-és „domború héj”-ig? Az Epilógus már nem lebeg talán ilyen magasságokban, már sejlik valami belőle-bár nem állok jót, hogy ketten olvasva ugyanaz sejlik. A harmadik előtt már megint alázatosan meg kell vallanom, hogy se részleteiben, se egészében nem értem. Ha ez így megy...

Hát ha Kazinczy a Himfy-re azt írta, amit írt, akkor az „ész-nem-lakta szomja”, az „előrehorgadó égi ladik”, a „derűs lét ősi titka”, amely felkél a szerző szavaiból / nyilván szőnyegféle lévén / az útjukra borítják / az egekre: kik??? / - féle irályra mit mondjunk, hogy elrettentsünk? Azért rettenek meg, mert ez - jelenség, az irracionalizmus, sőt contraracionalizmus dörömbölése az ajtón! Mit akarnak? Milyen „holnap” nevében várhatjuk ennek az ész-ellenes kihívásnak az elismertetését? És szerző, aki komolyan veszi, amit művel??? A szavaknak eme össze-vissza hányt kazlában milyen magot gondolt nem kifejezni, de elrejteni? Eh, hogyan is szól az epigramma? „Tűzbe felét!...”

Mindezzel párhuzamosan a kézirat egyes darabjai körül is nagy botrányok támadtak: így például a Népszabadság hasábjain jelent meg egy mennydörgő filippi- ka a „pornográfnak” minősített Antik ekloga ellen, amelyet természetesen varázsütésre — vagy megrendelésre? — követtek a „Paidagagász Nénik és Bácsik” olvasólevei, s a Magvető kiadó irodalmi vezetője által a Riadói Főigazgatóságnak felküldött jegyzőkönyve, amely a kiadó szerkesztőségi tanácsának soros ülésén elhangzottakat rögzíti, idézi Király Istvánt, aki a Magvető Almanach-jának első számát értékelve ostorozza azt az egészségtelen és káros versengést, amely a folyóiratok között alakult ki a tekintetben, hogy ki a „bátrabb”? A folyóiratoknak mind több olvasót kell szerezniök, fűzi tovább Király, s ezt csak „csemegékkel” — negatív szen82