Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5. szám - Szekér Endre: Szindbád-Simonyi Imre utolsó utazása (1920-1994)

Ion 1933-ban, mert - Magyarországon költő mert lenni. Ha nem is volt Messiás, de keresztjét hordozta, féloldalt fordulva, szemérmesen.

Márait Krúdyval és Németh Lászlóval együtt emlegeti a Rekviem Tímár Józsefért című versében. Aztán Simonyi otthontalanul-otthon élve Gyulán csaknem színészi-költői átéléssel vallott az idegenben élő Márairól: ,ß a végén majd ezt zsolozsmázza: / Kassa!” S amikor vallomást tesz az utolsó szó jogán, már csak a legfontosabbakat idézi, már csak az imádkozásra való dallamokat tudja eldúdolni, már cs^k a szenteket tartja számon: Krúdyt, Bartókot, Márait, Németh Lászlót.

Drága Imre, szeretett Szindbád! Sajnos, búcsút vettél a Márai által is emlegetett másik Magyarországtól, megfoltozva a zászlót József Attila pirosával, Bajcsy-Zsilinszky fehér színével és a Házsongárd (Dsida Jenő) zöldjével. Krúdy vörös postakocsijával Szindbádként útnak indultál, drága Imre, de barátaid ott várnak a Végső Vendégfogadóban. „Talán mindenütt voltam. Bálban és temetésen. Erdőben és vízparton. Bűnben és erényben. Sokat utaztam. Most elfáradtam.” (Krúdy Gyula)

30