Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5. szám - Németh István: Hét szózat

vele, pellengérre állítva a teljes szöveget. És nemcsak a szöveget. Azokat is, akik nemtörődömségből, hozzá nem értésből így tesznek értelmetlenné, ez esetben kimondottan nevetségessé egy ... mit is? Egy nyelvet?

Legutóbb egy hete jártam arra, a szöveg még mindig ott díszeleg. Minden magyarul tudó utasnak azonnal szembetűnik, hiszen öles betűkkel áll az említett büfé üvegfalán. És már több mint egy éve ott van, kár hogy nem jegyeztem föl születésének pontos dátumát.

Persze, ha csupán egy ilyen szövegünk volna, boldog lennék és tanácsolnám (kinek?), hogy védjük meg, helyezzük az állam védelme alá, mint afféle kuriózumot. Sajnos nem egy ilyen szövegünk van: Szabadkától Fehértemplomig megszámlálhatatlanul sok. És nemcsak büfék falán: üzletek, komoly hivatalok és intézmények bejárata fölött vagy mellett, emléktáblákon, hősi emlékműveken, az ember már észre se veszi, közömbösen halad el mellettük.

Csakugyan közömbösen. Mert egy-két „akadékoskodó”, a kákán is csomót kereső tanáron, effélén kívül kit érdekel vajon, hol, milyen szöveg áll, cégtáblákat és sírfeliratokat ,formális” ember úgysem olvas, csak az, akinek nincs ennél jobb és fontosabb dolga.

E sorok írójának nincs ennél fontosabb dolga. Épp ezért megkísérelte már néhányszor, hogy a legközvetlenebb módon szóvá tegye ebbéli észrevételeit. Vagyis rögtön a helyszínen. Ki kell jelentse: soha elutasító, gyanakvó magatartásba nem ütközött. Észrevételét mindenütt meghallgatták és méltányolták. E sorok írója azonban hamarosan belátta, hogy az ilyen egyéni és föltehetően igen szórványos „akciónak” nem sok értelme van. A „PÉKSÜTEMÉNYEK” nemhogy csökkennének, fogynának, éppenséggel szaporodnak. Szaporodnak, mert a régieket — lásd a szóban forgó szenttamási esetet — meghagyják eredeti mivoltukban, az újabbakban pedig újabb hibát követnek el.

Nyomatékosan állíthatjuk: nem szántszándékkal, tehát nem rosszindulattal követik el a hibákat. Talán épp ebből ered elnéző, már-már közömbös magatartásunk is. ,A szándék jó, üdvözölni való, a megvalósításnak, igaz, vannak szépséghibái.”

Igen, a, jó szándék” eleve lefegyverezi az embert. Csakhogy bizonyos dolgokat nem kéne a puszta jó szándékra bízni. Amikor pedig két- vagy többnyelvű föliratokról, hivatalos vagy nyilvános szövegekről beszélünk, ebben nem valamiféle , jószándék” megnyilvánulását vagy ennek esetleges hiányát keressük, csupán egyfajta gyakorlatról beszélünk. Ez a gyakorlat néha mintha megelégedne csak magával a látszattal.

Miért ezek a zordon szavak egy PÉKSÜTEMÉNYEK ügyben? Hiszen csak annyi történt, hogy egy összetett szavunkon egy ékezet helyet cserélt. Azért, hogy ne cseréljen helyet egy ékezet se! De ha már helyet cserélt, tegyék vissza a megfelelő helyére. És ne csak azon a büféfalon. Mindenütt, ahol a betűk és az ékezetek helyet cseréltek. Mert az egymás mellett levő (vagy egymás alatt következő) szövegek így tudnak csak összecsengeni. így válnak hiánytalanul, igazán erőteljesen és szeplőtlenül egyenragúakká.

Egy-két szó az édesről

Mifelénk elváljék az írótól, aki egész életén keresztül anyanyelvének szavaival kel és fekszik, aki egyebet se csinál, mint ezeket a szavakat élesztgeti, dé7