Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5. szám - Németh István: Hét szózat
di házat építettek maguknak, s ma is, feltehetően, boldogan élnek. De ahogy múlt az idő, a „minden” sebet begyógyító idő, úgy nőtt bennük a honvágy örökre elvesztett szülőfalujuk iránt. Hogyan föltámasztani, hogyan fóltámasztani a porrá és pernyévé változtatott házakat, utcákat, a gyermekkor feledhetetlen dűlőutait és szurdokait, a házak udvarát, a boltot, ahol selyemcukorkát lehetett vásárolni, az iskolát, a templomot, a vasárnap délutáni falu ünnepélyesen vidám hangulatát, azt a csorgókutat az utcasarkon? Mert még a csorgókút se maradt meg a faluból. Egyetlen tégla se maradt a helyén. Semmi. A háború kíméletlensége, a fölszított gyűlölet parazsa mindent porrá égetett. Különös módon még csak egy fénykép sem maradt a faluról, még csak egy képeslap sem. Vagy ha maradt is, ki tudja, hol kallódik. Ha fénykép nem is maradt, megmaradt az emlékezet. Megmaradt az eleven emlékezet minden túlélt falulakóban. Különösen a szóban forgó film főhősében, aki emlékezete alapján, de az újrateremtés, tehát az alkotás tüzétől hajtatva csodával határos dologra vállalkozott: néhány négyzetméternyi területen felépítette elpusztított, fölperzselt szülőfalujának pontos mását. A házakat, az utcákat, a réten átvezető gyalogutakat, a csorgókutat, az évszázados fát a falu főterén, mindent. Úgy is mondhatnánk, hogy elkészítette egykori falujának a makettjét. Mert hát az, makett. Ott áll most a műve előtt ez a volt falusi, egyszerű ember, s mutatóujja végigkalauzol bennünket, megdöbbent nézőket, a volt falu utcáin. És míg hallgatom őt, s mutatóujjának útját kísérem, valami nagy-nagy elégtételt érzek magamban. Olyasfélét, mint régen, gyermekkoromban egy-egy mese hallatán. Hiába a hétfejű sárkány legyőzhetetlennek tűnő ereje vagy a gonosz boszorkány fondorlata, az igazság végül is győz, diadalmaskodik. A népmesék, a legtöbb népmese gyönyörűséges, megunhatatlan csattanója: a gonosz megbűnhődik. Egyszerűen azáltal, hogy az elkövetkező gonosztett NEM MERÜLT FELEDÉSBE. Persze, ettől az a föld színéről letörölt falu nem éled újjá. De a gonoszságba beletörődni nem tudó szív a maga módján mégis újjáéleszti, időről időre, újra és újra, fáradhatatlanul az örökkévalóság talapzatára próbálja állítani mindazt, amit a dölyf, az erőszak, az összeférhetetlenség, a hatalmaskodás és mindenfajta megnevezhető és megnevezhetetlen kizárólagosság folyton-folyvást, beletö- rődhetetlenül, makacsul, meg-megújuló erővel pusztulásra ítél. Mit nyert volna a világ, ha egy nagy művész teremti újjá, állít maradandó emléket annak a névtelen hegyi falunak? Mondjuk, egy regényíró, egy költő. Ha most nem a Szkopjéban megtelepedett „makettkészítő mester” művét keresnék föl és fényképeznék az egykori falu életben maradt s a világban szétszóródott lakói, hanem, mondjuk, egy megrázó erejű poéma mondaná el ugyanezt? Vagy egy hatalmas freskó. Ne legyünk türelmetlenek. Az idő végtelen. Egy ékezet helycseréje Mert egyszer nagyon szemet szúrt, ahányszor csak arra járok, mindig megnézem a szenttamási buszállomás büféjének nagy üvegfalát: ott éktelenkedik-e még az a már-már humorosnak ható szöveg, amely így kezdődik: PÉKSÜTEMÉNYEK és folytatódik azzal, hogy burek TÚRÓVEL és így tovább. Azért vagyok rá kíváncsi, hogy ott van-e még, mert sajtónk már többször is foglalkozott 6
