Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - Hatvanöt éve született Zám Tibor - Dobozi Eszter: Tíz körömmel, (szociográfia, I. rész)
— Nem akarjak a magángazdálkodást eltűrni — kapcsolódik be Simon János is. — A barátomnak kombájnja van. Hogy a kolhozból kiléptünk, mert én nem tudom másnak nevezni, ő vállalta az aratást, mi meg a szállítást. így segítünk egymáson. A tsz vezetői ezt rossz szemmel nézték. Azt mondták a tagoknak, ha az aratást meg a szállítást mivelünk végeztetik, akkor a vetést is csináltassák velünk. Mert ők el nem vetik azoknak, akiknek nem ők aratják a gabonáját. Hát ebből minden kitűnik. — A lányom elvállalt négy holdat művelésre, és eladta a tsz-nek a gabonát — toldja meg újabb példával S. Juhász János. —Már meg is volt beszélve a tsz-veze- tőkkel. Bevitte a lányom a gabonát. Hát semmi áron nem akarták átvenni. És csak az iránt érdeklődött az ottani főnök, hogy ki kombájnja aratta. Tudja nagyon jó, hogy az apja vagyok, nem másé, mint az enyém. — Evvel az emberrel kooperálunk a legtöbbet mi is — mutat S. Juhászra Gyallai Gábor. Vannak gépeink nekünk is. Mi most már nem megyünk a tsz-hez semmiért. Nem köll főagronómus. Nem köll senki. Azelőtt se köllött, most se köll. Tudjuk mink a dolgunkat. Csináljuk a magunk módja szerint. — Tudjuk hát — szól Simon János egyetértőleg. — Ok azt mondják, ők, akiket agrárértelmiségieknek tartanák, hogy nélkülük nem tudunk gazdálkodni. Hát ha nem adják meg a lehetőséget, nem tudunk bizonyítani. — Én nem értem őket, mért csinálják — méltatlankodik Gyallai Gábor. Ezek a mostani tsz-vezetők mind izsáki emberek. Nincs már itt más, mint a száz holdas gazdáknak a gyerekei. Az apjuknak földjeik voltak, nem is kevés, ők meg úgy ragaszkodnak a közöshöz, mintha oda volnának láncolva. Nem is tudom, mi ennek az oka. — A mostani tsz-elnök is bennszülött, valamikor ministráns gyerek volt, most meg sztálinista — állapítja meg némileg értelmezve az előtte szólót is K. Szabó Károly. — Legalábbis sztálinista módra él. Mindent úgy csinál, mint amit a Sztálin leírt a nagykönyvbe. Tessék már elhinni, hogy itt nem változott a sztálinizmus óta semmi. A szövetkezeti tulajdon sorsa, jövője mellett sokat foglalkoztatja a Gazdakörbe járókat az állami gazdaság helyzete. Annál is inkább, mert ide esnek hajdani földjei a kárpótlási jeggyel várakozóknak. Várakozók, mert várakozásra ítéltettek a gazdaság eladósodása miatt. A helyi kisgazdák elnöke még azt is megkockáztatja, hogy a volt nagyüzemi vezetők szándékosan juttatták válságba a gazdaságot, vették fel a hiteleket az utolsó időszakban. És azt sem tartják véletlennek, hogy épp azok a területek kerültek jelzálogba, amelyekre a kárpótlandók igényt tartanának. A beszélgetésben részt vevők úgy gondolják, a felszámolás alatt álló cég már nehezen fogja megtermelni a felvett hiteleknek és a kamatnak az értékét. Türelmetlenül figyelik hát, mi lesz a sorsa a kiárusított ingatlanoknak, vagyonrészeknek. Felháborodottak és lobbanékonyak, mert — mint mondják — nagy a tét. Most dől el, kinek a kezébe kerül Izsák csaknem egész határa. K. Szabó Károly tudni véli, hogy gyanakvásuk nem ok nélkül való. Amit eddig eladtak, mind azok vették meg, akik a régi rendszerben is vezetők voltak. Nem került ilyen maszatos kezű embernek a birtokába semmi. Nem is fog. Ezt már látjuk. Ezzel van fölfordulva a falu népe. Itt most megint következik a modem rabszolgasors. Itt ez van mindenkinek a szájában. Öt-tíz embernek a kezébe kerül Izsák földjének a java. Legérzékenyebben talán az állami gazdaság borászati üzemével kapcsolatos történésekre reagálnak. Aggódnak, mert — úgy vélik — az izsáki szőlőtermesztés jövője nagyrészt attól függ, kinek a tulajdona lesz ez az ágazat. 73
