Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - Hatvanöt éve született Zám Tibor - Dobozi Eszter: Tíz körömmel, (szociográfia, I. rész)
K. Szabó Károly közbevetőleg a régi Hangya szövetkezettel veti össze a közelmúltbeli szövetkezetét. A magyar paraszt megszerette a szövetkezésnek azt a fajtáját, most azonban megutálta. Ez a szövetkezet, amiben mi benne voltunk, elfajult. Amabban nem fordulhatott elő, mint a miénkben, hogy az emberek így maguk felé söpörjenek. Mind világosan láttuk, hogy volt egy bizonyos réteg, a vezető réteg, az úgynevezett szakembergárda, nekik minden meg volt engedve. — Szabadrablás — mondja S. Juhász János. — Helyesen mondod, én nem akartam ezt a szót használni — folytatja K. Szabó Károly. — Feddhetetlenek voltak. Ókét nem lehetett bírálni. Sajnos ez még 90 %-ig most is így van. Az is micsoda dolog, ha jól tudom, pontosan háromszázhetven szőlőt szerető izsáki paraszt — a tsz-vezetés tudtával, a szemük láttára — kiköltözött Orgoványra, Fülöpházára a birtok után. Ezt kérem a kommunista tsz-vezetés szépen elnézte, hogy elmegy az izsáki paraszt minden reggel tizenhat meg tizennyolc kilométerre szőlőt művelni. Mert ott magántermelő lehetett a szakszövetkezetben. Akik ezekben a falvakban élnek, nagyon sok kedvezményhez jutottak, adókedvezményük volt, ha gépet vásároltak, a termésnek csak a 10 %-a ment a közösbe. Ezt észrevette a parasztember, és innen, mint a nyulak, úgy menekültek át Csengődre, Orgoványra, Agasegyházára. Ki hova? Itt pedig maradtak a földek műveletlenül. A nagyjaink, akik annyira nagynak tartották magukat, erre nem figyeltek oda? Vagy esküt tettek, hogy tönkre tesszük Izsák községet? Éppen olyan, mintha a pap előtt esküt tettek volna. Hát ezt mindenki látta. De nem volt szabad erről beszélni, mert ha szóltunk, bűnösök voltunk. Akkor megígérték, hogy majd ők mondják ám meg, hogy Kecskemétről mikor lehet hazajönni, ha elvisznek bennünket. Az évtizedes bajok okát az izsáki volt tsz-tagok egyöntetűleg abban látják, hogy náluk nem a magángazdálkodásnak bizonyos kereteken belül teret engedő szakszövetkezeti forma szerveződött meg annak idején, mint a szomszédos településeken, hanem a centralizált, a tagok kezdeményezési lehetőségeit korlátozó változata a tsz-nek. De nagy volt az eltérés a jövedelmekben is. Míg a termelőszövetkezeti tagság a termés 40 %-áért művelte a földet, addig a szakszövetkezetben 90 %-kal rendelkezett szabadon, aki a termelőmunkát végezte. Az elosztásnak ez utóbbi változata minden bizonnyal ösztönzőleg hatott a földművesekre. Nem is beszélve arról, hogy a szakszövetkezeti parasztnak módjában volt átélni a tulajdonosi mivoltát, ennélfogva megőrizte földje iránti felelősségérzetét, a távlatokban gondolkodás hagyományát. Gondozója, ápolója lehetett a birtokának, a rajta tenyésző mezőgazdasági kultúrának, nem gyorsan meggazdagodni vágyó kizsákmányolója a föld termőképességének. Annyira van egyik a másikától, mint bátyus zsidó az Istentől — mondja a beszélgetők legidősebbje. Molnár tanító úr arra is emlékszik, miként osztatott egyik falunak ez, a másiknak amaz a sors. Egy tollvonással. Egy hatalmi határozattal eldőlt. Az akkori megyei tanács elnöke azt mondta, itt én mondom meg, hogy lesz. Izsákból tsz-község lesz. Soltvadkert szakcsoport. Csak azt láttuk, hogy az állami gazdaság igazgatója ott ugrált, verte a markát, meg dörzsölte, hogy hála Istennek. Mi el se tudtuk képzelni, mit jelent ez. Hát azóta kiderült. Egy megyei tanácselnöknek a szava szentírás volt. —Meg aki odaállt mellé. Az királlyá vált. Az lett a községnek a feje —- kiált közbe egyikük. — Ugyan ki lesz a tanácselnöké Hát már az is el volt döntve. Ki volt jelölve egy olyan ember, aki félig iparos volt, félig meg mezőgazdasággal foglalkozott. De sose 71
