Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - Hatvanöt éve született Zám Tibor - Dobozi Eszter: Tíz körömmel, (szociográfia, I. rész)
tál. Kutat is csináltam. Vettem ágast, gémet, ustorfát, vödröt, hogy úgy álljon, mint régen. A házat is szeretném fölépíteni ugyanolyanra, mint volt, mert őrzök róla egy fényképet, de sajnos nem adnak építési engedélyt. Nincs a nevemen, ez a baj. A kárpótlási jegy meg a zsebemben van! Amíg a szőlő-, a gyümölcstermesztés titkairól, fortélyairól folyik az eszmecsere, nem kapcsolódik be a beszélgetésbe Csemák Lajos. De mintha hallgatásának is súlya volna, úgy ül az asztal végénél. Nem vagyok szőlős ember, ezért nem szólok a szőlőkérdésben. Én mindig állattartással foglalkoztam, szarvasmarhával, birkával. Ez a két állatfajta áll a legközelebb hozzám. Fölépítkeztünk a családnak, és már úgy éreztem, az életem céljainak a vége felé vagyok, mikor egyszeriben minden — újság, rádió — azzal volt teli, hogy a nagyüzemekben ráfizetéses a szarvasmarhatartás. Gondoltam, ha én épp a szarvasmarhára állok rá, bebizonyosodik, hogy igaz-e ez, vagy sem. Ekkor úgy éreztem, hogy ami az életemből nekem ezután hátra van, azt az Isten ajándékba adta. így osztottam be magamnak. Azzal a kevés vagyonommal megengedhetem magamnak, hogy tegyek egy kísérletet. Ennek már több, mint tíz éve. Es kérem, nem ez a problémám, hogy nem élek meg, és hogy dolgozni köll, hanem az, hogy eljárt az idő. Hatvanhatéves vagyok. Amint tehát átveszi a beszélgetés fonalát, s ahogy a gondolatokat szövi tovább, úgy tűnik, önmagánál sokkal szívesebben beszél a falu állapotairól, a kisgazdák elképzeléseiről. S ekként: Élt itt egy ember régen, de nem volt izsáki születésű. Se írni, se olvasni nem tudott. A centralizálás alatt elköltözött a szülőföldjére, de aztán visszajött ide a szomszéd községbe, Agasegyházára, mert ott nem tudott szőlővel foglalkozni. Tolja éppen talicskán a homokot, hogy szőlőt telepítsen — nyolcvankét éves volt ekkor. Jön egy ösmerőse hazafelé éppen a templomból. Fél tizenkettő körül lehetett. Azt mondja neki ez az ismerőse: hát nem vagy te már rászorulva, idős ember vagy, úgyse veszed te már ennek a szőlőnek hasznát. Ejnye, komám, így szól, hát én téged okosabb embernek gondoltalak! Te se arról a fáról cseresznyéétől először életedben, amit te ültettél! Hát most mink is úgy érezzük, akik a kisgazda eszmeiség alapján állunk, hogy mi vagyunk azok, akikneka kapitalizmusnak a fáját el köll ültetni. Amit—afiatalok— ha gondoznak, a termését élvezhetik is. De ha nem gondozzák, akkor sajnos másképp lesz. Mikor az ötvenes-hatvanas évekről kérdezősködöm, előbb csak ennyit mond: a tsz-szervezés nekem is új bekezdés volt az életemben. Ám Csernák Lajos kimaradt a tsz-ből, kimaradt az állami gazdaságból is. De nem is menekült el valamely ipartelepre, hogy ott segéd- vagy betanított munkás lehessen. Megtartotta mindvégig magángazdálkodói státuszát. Hogyan? Minek köszönheti, hogy viszonylag töretlen volt az életútja? A találékonyságának? Rugalmasságának? A furfangjának? Bátorságának? Ezt, ha nagyon sokan akarták volna, nem lehetett volna. Mert a tsz-ből nem volt kibúvó. De nekem több vagyonom maradt meg, mint az átlagembernek. Mert tőlük elvették az ekét, boronát, földet... Az én vagyonom viszont mobilizálható volt. Az állatokból gyorsan pénzt csinálhattam. El lehetett őket adni. Akkor még fiatalabb ember voltam. A pénz egy részéből kifizettem az adósságaimat. A másik részével meg el köllött tűnnöm a közvetlen vezetőség hatásköréből. Ha én innen elmentem ötven- száz kilométerrel Ott az állami gazdaság vezetőségének, az akkori tanácsnak nem volt fölöttem hatalma. Tulajdonképpen a saját magunkét ugyanúgy köllött átmenteni, ahogy most a kommunisták csinálják. Volt rá eset, hogy az ország különböző részein köllött menedéket keresnem. Túl a Dunán ért 1966-67. Ötszáz darab birkával. Tombolt a száj- és körömfájás. Nem volt legelőm. Egy agronómus elvállalta, 69
