Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - Hatvanöt éve született Zám Tibor - Dobozi Eszter: Tíz körömmel, (szociográfia, I. rész)
itt mit bűvöltek a szőlőkön! De gyönyörködtek is a munkájukban. Így augusztus 20. körül érés alá behorolták a szőlőt. Ez volt az utolsó művelet. És elgereblyézték a szomszédtól elválasztó gyalogutat. A mezőőr is mindig odatette a maga névjegyét a botjával. Cukor tisztaság volt a határban. Akkoriban már a gazda is csak gyönyörködni járt ki. Meg ha volt egy pár korai tőke, és azt leszedte? Húzta maga után age- reblyét, hogy még a lába nyoma se maradjon meg. Ez egy igazi erős munka utáni megérdemelt öröm volt a parasztnak: látni, hogy minden rendben van, jöhet a szüret. Higgye el, akármerre mentünk a határban, le lehetett olvasni a szőlőről, hogy ki lehet a gazdája. Itt versengtek az emberek, hogy kinek szebb a termése. Mert egyik szebb volt, mint a másik. És micsoda rend volt! — Úgy bizony — szólal meg erre már az igen-igen szűkszavú Mezei Jenő is. A borozdának a végét kihoroltuk. Olyan csónak eleje módjára besimítottam a földet. Ilyet ma már nem találni egyet se. De a tanító úr mintha mégis tudna ellenpéldát, az Eszik ács szőlejét. A másik a Deák gyereké. Egy nagyon aranyos, szorgalmas felesége van, ketten csinálnak ott egy hektár Sárfehért. Én még szőlőt kezelni úgy nem láttam! Hogy honnan Molnár Sándor tanító úrnak a paraszti élethez való vonzódása? Hiszen már az édesapja is tanító volt. Kántortanító huszonkét évig. Elment a frontra, odaveszett. Viszont őelőtte az összes ősöm mind paraszti származású volt, az édesanyám is. Mikor apám odamaradt a háborúban, próbáltunk megmaradni. Volt egy kis földünk, azt műveltük, ahogy tudtuk. Az életem nagy részében tanyai tanító voltam én is. Mindig tartottam jószágokat, galambokat, malacot. Sőt az utóbbi időben lovat is. A mezőgazdaság nekem a kikapcsolódást jelentette. Mert előfordult, hogy kihoztak a sodromból a gyerekek, kimentem a szőlőbe, meghoroltam három sort, vagy bepermeteztem tíz fát, már meg is nyugodtam. Molnár Sándor tanító úr egyébként összesen negyven évet töltött a pedagógus pályán. Előbb egy Izsáktól messze eső tanyán, majd benn a faluban, a tanyai kollégiumban. Az Orgovány vidéki tanyára azonban nem a maga jószántából került ki. Volt itt egy kancsal Dömötör István nevű párttitkár. Es nem köszöntem neki. Beírt Kecskemétre a művelődési osztályra, hogy én rámosolyogtam, de nem köszöntem. A mosolyomból pedig látta, hogy én a régi rendszert óhajtom vissza. A saját szememmel láttam, hogy ezzel vádolt meg. Az osztályvezető az orrom elé tette a levelet. Ezért aztán két évig büntetésből kinn tanítottam a Kar gala dűlői általános iskolában. Elsőtől nyolcadikig minden gyerek az enyém volt. Ez történt 1949-50-ben. 1951-ben, hogy megüresedett a Matyóban a Klébersberg-iskola, hazakerültem ide. Akkorra már a párttitkár elment innen. Megnősültem, és a feleségemmel együtt tanítottunk. A feleségem az első négyet vitte, én meg az ötödik-hatodik-hetedik-nyolcadikat. Aztán, hogy kitalálták ezt a tanyai kollégiumot, bekerültünk a százhúsz gyerekkel. A szülő ezt a változást csak úgy fogadta el, ha az illető területről bejön a tanító is a gyerekekkel együtt. Be köllött vonulnunk tehát. Molnár Sándor sorsa tanítóként is sokban közös azokkal, akikkel együtt a Gazdakörben tevékenykedik. Az állami gazdaság szervezése idején az ő családját is érte sérelem. Földjüket, telküket tanyástul államosították. Gyönyörű kis szoba-konyhás lakás volt. Három éve porig lebontották. Tudom is, hogy a bontási anyag meg a kút kié lett — tízezer forintért. Ma ezt — a kőműves szerint — minimum háromszázezer forintért lehetne újraépíteni. Bementem az igazgatóhoz. Kedves igazgató úr, adja vissza nekem ezt a tanyatelket. Azt mondta, belátja, hogy jogtalanul vették el, de ő semmit nem tehet. Ha akarom, odaadják nekem haszonbérbe. A sajátomat! Ki is fizettem érte a haszonbért. Rögtön fölszántottam, megtrágyáztam. Ültettem bele nyolcvan darab almafát. Bekerítettem szövött drót68
