Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - Hatvanöt éve született Zám Tibor - Dobozi Eszter: Tíz körömmel, (szociográfia, I. rész)
Az idegen, mikor ismeretlen helyre érkezik, legelőször is a tájékozódási pontjait keresi meg. A templomok kiváltképpen alkalmasak, hogy segítsenek az eligazodásban. Mindenünnen jól látható tornyuk a település centrumát jelzi általában. Izsákon azonban mindez nem egészen így van. A katolikus is, de főképp a református úgy megbúvik a házak között, hogy rálelni sem lehet a helybeliek útmutatása nélkül. Milyen lehet annak a településnek a közös tudata — ha van ilyen egyáltalán -, amelyben a templom nem vált centrumot képező erővé? Hogy nem maradhatott meg annak, azt jelezné — másként gondolkodnak errefelé életről-halálról, mint egyebütt? Vagy csupán az rajzolódik ki e furcsa térképen, hogy e helyt aszerint került újabb és újabb szögletbe a közélet fóruma, amiképpen koronként mást és mást véltek az élet centrumának? Ebben a településképben talán épp az mutatkozik meg, milyen képtelen képződményeket szül az olyan helyzet, melyben megszakadni kényszerül — akár többször is — a történelem folytonossága? Mikor a tradícióktól teljes mértékben idegen erők indukálnak mozgásokat egy közösségben. Mi másra lehet következtetni abból, hogy a három irányból érkező főutak metszéspontjában a polgármesteri hivatal és egy mindinkább elkoptatott, elhanyagolt művelődési ház mellett a legfeltűnőbb épület a banké? S csak ezek után tévedhet a szemünk a diktatúra és a világháborúk mártírjainak emlékművére. Amilyen menetrendszerűen és könnyen lehet megérkezni Izsákra, olyan körülményes lesz onnan visszajutni a városba. Mert az idegen itt sokszorosan idegen. Ha információkra szorul a tájékozódáshoz, nem kaphatja meg sehonnan. Sehol egy felirat, egy eligazító tábla. Hol Baja, hol Kiskőrös felől ellenjáratok volnának bőségesen. De minthogy két irányból s két egymástól meglehetősen távoli megállóból, szinte lehetetlen kipuhatolni, hol érdemes várakozni. A polgármesteri hivatallal szemben? Vagy az út másik, csaknem kilométerre levő szakaszában? A helybeliek is tanácstalanok lesznek, mikor a segítségüket kérem. A drink bárban érdeklődjem, mutatnak a távolba. S valóban, a hölgy, aki majd a kávét felszolgálja, emlékezni fog, mikortájt szoktak a ház előtt az utasok összegyűlni. Kinn szakadatlan a hőség. És nincs egy árva árnyék. Veszedelmesen tűz a nap a vörösre lakkozott padokra. Benn viszont a klimatizált hűvösségben kellemesebb üldögélni, nézegetni a szecessziós tapétát, a meglepően szabályosan és buján zöldellő szobanövényeket, ha még oly illúziótlanul műanyagok is. Igen, új és^ szokatlanul tiszta itt minden. Mint hamarosan tapasztalni fogom, még a WC is. És van papír, papírtörülköző, és villany a fülkében. Működik a kézszárító. Nem lehet régi az illatosító, mert itt még arról is gondoskodtak. Legfőképp azonban a csend marasztaló. Nem üvölt a magnó. Nem dől a kor szórakoztató zenéje elviselhetetlen erősséggel a hangfalakból. Itt most nem működik a tv, nem a video. Nem sípolnak, prüttyögnek, kattognak játékautomaták. Ez az óra, míg itt várok, a vendéglátás üresjárata lehet. Rajtam kívül senki az üzletben. Csak egy anyuka korú, bár meglehetősen fiatalos és jól öltözött nő és a leánya korú felszolgálónő dolgoznak papírjaik fölé hajolva. Számolnak. Jegyezgetnek. Adminisztrálnak. Mígnem egy festett-mélyvörös, dauerolt hölgy — olyan falu szépe forma — robban be az ajtón. Ekképp: Hát baszd meg, képzeld el... — s kezdi a soros történetet, míg a fiatalabbik a kávéját készíti. A vendég mindennapos lehet. Bizonyára valamelyik szomszédos újonnan épült házból szaladt át egy kis traccspartira. Vagy barátnő? Esetleg családtag? És pattognak a duzzadt, fényes ajkakról a márkák, ily s oly milliós összegek. Csupa dinamizmus és életerő, ahogy gesztikulál. ím most asztalszomszédként tanulmányozhatom a gátlástalanságnak ez új női változatát. E visszafogott és halk kora délutánban alighanem újgazdagék birodalmában adatott meg kicsit elidőznöm. Beszélik mind többen errefelé, ez a régi-új elit tud itt is üzleteket nyitni, fenntartani. 56