Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 4. szám - Kerék Imre: Mintha az ős szemével; Novgorod; Sapphicus; Oscar Kokoschka; Téli táj (versek), Műhelynapló
kor elkezdődött s valamikor be is fejeződik egyszer, s ha nagy távlatokban nézzük, kikerülhetetlennek látszik az emberi kultúra végső megsemmisülése is. A művészet nagy alkotói közül sokan szembenéztek ezzel a kérdéssel. Bartók úja egyik levelében: Egészen bizonyos, hogy egy évezred múlva, 10 ezer év múlva egész munkásságomnak nyoma sem lesz, tán az egész magyar nép és a magyar nyelv örökre a feledésbe süllyedt. Vagy ha még nem akkor, hát később. S mindnyájunk munkájának ugyanez az psztályrésze. Sokat forgatott, kedves költőm, Aprily Lajos Bibliásan című szép költeményében, miután természeti képek sorával illusztrálja az enyészet minden élőt semmivé őrlő hatalmát, szomorú konklúzióval zárja a verset: „Én nem vagyok se hal, se kígyó, / az eget úszva nem szelem. / Én nem vagyok se hal, se sólyom, — / És nem marad jelem.” És mégis! Kell legyen valami biztató vigasz, ami átemel bennünket a reménytelenség szakadéka fölött, ami arra késztet, hogy ne nyugodjunk bele a megvál- toztathatatlanba. Enélkül képtelenek lennénk folytatni munkánkat, minden jó- ravaló törekvésünk értelmét, célját veszítené. Naponta kell, hogy éltessen bennünket az a tudat, hogy mégsem hiábavaló sokszor meddőnek vélt küszködésünk. Olyanféle vigaszra gondolok, amit másik nagy költőnk, Weöres Sándor fogalmazott meg egyik filozofikus ihletettségű versében, mely öröklét és elmúlás dialektikáját sűríti múlhatatlan érvényű sorokba: Mit eltemet a feledés, egy gyík-kúszás, egy szárnyverés, egy rezdület, mely elpörög: múlónak látszik és örök. Mert ami egyszer végbement, azon nem másít semmi rend, se Isten, se az Ördögök: múlónak látszik és örök. Hasonló gondolattal zárul Kép keretben című költeménye is: Száll évezredek hada, majdnem mindent learatnak, de azon nem változtatnak, hogy itt álltái valaha. Igen, valahogy így. Amit egyszer végbevittünk, semmi sem teheti meg nem történtté. S e tudatot kell, hogy erősítse valami olyanféle hit és bizalom a létezés, a Mindenség iránt, amiről — kétségeit végül is legyűrve — Bartók is ír, fentebb idézett levelét folytatva: „Nem volna valami kellemes munkánkat csupán ezzel a lesújtó tudattal végezni. Ehhez életkedv, azaz erős érdeklődés kell a létező Mindenség iránt. Lelkesedni kell azért a szentháromságért, amelyről levelében olyan szépen ír: Ha keresztet vetnék, azt mondanám: A Természetnek, a Művészetnek, a Tudománynak nevében---------” 26
