Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Orosz László: Romániában - 46 éve
Orosz László Romániában — 46 éve l 947 nyarán több Eötvös collegista társammal együtt 1000—1000 forintot kaptunk külföldi tanulmányútra. Az akkori viszonyok között csak szomszéd országokba utazhattunk. Utunkról jelentést kellett készítenünk: ebből s akkori naplómból állítottam össze ezt a kései beszámolót. A kijutás lehetőségében sokáig nem bíztunk. Nem lehetett tudni, megkapjuk-e, s ha igen, mikor, a különféle engedélyeket. A két ország közötti postaforgalom bizonytalansága nem tette lehetővé, hogy az utat kellően előkészítsük. Nem tudtuk, mennyi ideig maradhatunk kinn: ez részben az engedélyek időtartamától függött, részben a valutáris helyzettől. Bizonytalan volt az is, milyen lesz odakinn a mozgási szabadságunk. * * * Az útlevél, vízum és kiutazási engedély utáni hajszától jócskán elfáradva, de a várt élményektől fölajzva ültem föl augusztus 1-jén Kolozsvárig szóló jeggyel a bukaresti gyorsra. Biharkeresztesen udvarias magyar vámvizsgálat. A szembejövő vonattal megérkeznek a román határőrök. A tiszt kifogástalan magyarsággal köszön. Csak azzal véteti észre, hogy idegen állam területére lépünk, hogy elszedi a magunkkal hozott újságokat. A határ túloldalán, Biharpüspökiben civilruhás, egyensapkás emberek tömege rohanja meg egyetlen kocsiból álló vonatunkat. Mindnyájan csomagjaink kedvéért jönnek, de csak két-három vámos van közöttük, a többiek hordárok, akik nagy ügybuzgalommal szedik le, bontják, csukják, szíjaz- zák csomagjainkat forint borravaló reményében. Megjelenik a kis állomás vendéglőse is — a vonatról nem szabad leszállnunk, amíg a vámvizsgálat tart —, s fröcs- csöt és lejt egyformán árul forintért, mint később kiderül, méregdrágán. A beavatottak, akik nem először jönnek, csodákat mesélnek arról, mekkora értéke van a forintnak Romániában, a hivatalos árfolyam azonban nem valami kedvező: egy tájékozatlan hölggyel, aki Pesten csak a határig váltott jegyet, onnan Kolozs- várigjelentős summát fizettetnek. Kocsinkat hozzácsatolják a szatmári gyorshoz, hamarosan befutunk Váradra. Sokan szállnak fel, mindenki románul beszél. Tolongás nincs, mindenki megtalálja a helyét, a román gyorsvonatokon minden jegyhez helyjegyet adnak. Nekem nincs szerencsém, az én helyemet Váradon is eladták, egy hölgy szapora román szóval magyarázza, hogy az ő helyén ülök. Néhány román szómat elővéve mentegetőzni kezdek, hogy ezt a helyet még Pesten kaptam. A hölgy azonnal szép magyar nyelvre vált át, elismeri, hogy a hely így természetesen az enyém, s alig akarja elfogadni ajánlatomat, hogy Kolozsvárig fölváltva üljünk rajta. A felszállókról lassanként kiderül, hogy csaknem mind magyarok. Kolozsvárra késő este érünk. A vonaton érdeklődöm, hogy találom meg a református kollégiumot (ott szándékozom szállást kérni), egy úr felajánlja, hogy taxival bevisz a főtérig, onnan közel van, s elmagyarázza az utat. Többen vagyunk a vona/ 110
