Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Orosz László: Romániában - 46 éve
ton magyarországiak, mindegyikünkre jut néhány erdélyi beszélgetőtárs. Szenvedélyesen érdekli őket minden, ami „odaát” történik. Az egyik legelső kérdés nemcsak most, hanem később is minden észak-erdélyivel való találkozáskor: Van-e Magyarországon most is jegyrendszer? Olyan pontosan és rendesen adnak-e most is mindent a jegyekre, mint „annak idején”? Cukrot is? — kérdik hitetlenkedve. Itt április óta nem láttak egy dekát sem. A négyéves magyar uralom élő emléke a rend, a szervezettség. A magyar hivatalnokok ridegek és kimértek, de pontosak, megbízhatók és megvesztegethetetlenek voltak — így tapasztalták. A református kollégiumban az álmából fölvert pedellus készségesen adott szállást, egy irodai díványon azonban inkább poloskákkal viaskodtam, mint aludtam. Másnap át is költöztem a református teológia betegszobájába. Vakáció lévén üres volt az épület, csak néhányszor akadt hálótársam vidékről belátogató papok személyében. Velük meg a teológián afféle gondnoki tisztséget is ellátó fiatal segédlelkésszel sokat s tanulságosan beszélgettem. Minden félelemtől s tartózkodástól mentes őszinteséggel beszéltek életükről, nehézségeikről és reménységeikről. A rendőrségen az a tisztviselő, akinél jelentkeztem, először nem akart velem magyarul beszélni, de hamarosan kiderült, hogy kitűnően tud. Kolozsvárra adott tartózkodási engedélyt. Mikor mondtam, hogy máshova, pl. Bukarestbe is el akarok menni, széttárta a karját: Menjen engedély nélkül a saját veszélyére! Érdeklődött, hoztam-e forintot. Mikor erre csak hümmögtem, jóakaratúan figyelmeztetett: vigyázzak, be ne csapjanak az átváltásnál, s hajói emlékszem, tanácsot is adott, hova menjek. 7-éig maradtam Kolozsvárott. Már az első napokban bejártam nevezetességeit. Egy kis kifőzdében ebédeltem, közel a teológiához. Két collegista társamat, akikkel itt szándékoztunk találkozni, nem találtam: egyikük még nem érkezett meg, másikuk továbbment Bukarestbe. Talán jobb is volt, hogy nem velük töltöttem az időt, hanem a helybeliekkel. Főként az egyetemisták érdekeltek. Az első benyomásom nem volt kedvező. Azt az urat, aki a vonaton megígérte, hogy bevisz a városba, az állomáson egy rokona várta: orvostanhallgató a kolozsvári román egyetemen, gimnáziumba Pesten járt. Beszélgettem vele még néhányszor, komoly dolgokról egyszer sem sikerült. Azok közül, akikkel találkoztam, ő volt az egyetlen magyar, aki száméira magyarsága semmit sem jelentett. Anyagi problémái nincsenek (az apja jól kereső vállakozó), egyébbel nem törődik, csak magával, úgy él itt, mint számos hozzá hasonló ifjú Pesten. A Móricz Zsigmond Kollégiumban, Kolozsvár egyetlen magyar egyetemi kollégiumában, vakáció lévén, csak néhány fiút talédtam. A kezdet és a sanyarú helyzet minden nehézségével küszködnek. Társadalmi támogatásra vannak utalva, a társadalom pedig Kolozsvárott nem szűkmarkú ugyan, de szegény. Megindulásukkor a Magyar Népi Szövetség sem segítette őket, csak később figyelt föl rájuk. Épületnek megkapták Mátyás király szülőházát. Ez ugyan szép és történelmi hagyományt képvisel, de kollégiumnak nem alkalmas. Olyan hideg, hogy télen a kollégisták fele beteg lett. Most járnak megfelelőbb, nagyobb és lakható épület után. A kollégium szervezete a magyarországi népi kollégiumokénak felel meg (az itteniek népkollégiumnak hívják). Ifjúsági autonómia, szigorú válogatás a fölvételkor, a tanulmányi vagy közösségi munkában nem megfelelőek kirostálása: ezek az alapelvek. Kintlakó tagjaik is vannak: részben helybeliek, részben olyanok, akik a hely szűkössége miatt kénytelenek másutt lakni, pl. a ref. teológián is. A követelmények, fegyelmi szabályok ezekre is vonatkoznak. Az egyetemi tanulmányok melletti társadalmi munka itt is olyan nagy szerepet játszik, mint Pesten a Györffy Kollégiumban. A kollégium külön szemináriumain társadalom- és törtéin
