Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3. szám - Ittzés Mihály: Emlékek, találkozások

és 5. pont szerint hírforrás, forrásmű, kútfő értelemben is használható a forrás szó. A forrás kis medencéjében meg-megnyugvó vízben vagy a kútban tükröződik arcunk s a szűkebb-tágabb környezet. Valahogy e folyóirat is tükröt tartott és tart a kor s a benne élők elé. Ez a hivatása. Hírforrás, tájékoztató a kortársak számára, de múlttá válván a jelen, hamarosan forrásművé, későbbi irodalom- és társadalomtörténeti kutatások forrásává válik a máról szóló írás. Ugyanakkor továbbadó is (volt) a Forrás: a múlt „mélységes mély, vagy mondjuk inkább: feneketlen” kút- jából is fel-felvetett valamit szerzőinek jóvoltából.

A külső és belső erők némiképp változtattak a forrás (Forrás) arculatán, vizének vegyi összetételén, de lényegében kialakította a maga jellegzetességeit és bizonyára nem téveszthető össze — s nemcsak a földrajzi hovatartozás különbözősége miatt — az Új Forrás című lappal vagy az erdélyi Forrás-nemzedékkel, vagy más hasonnevű „képződményekkel”. A Forrás úgy vált ismertté (s elismertté), ahogy sikerült megteremtenie a maga hagyományát és összegyűjtenie s felszínre hozva olvasóinak hozzáférhetővé tennie sok-sok — köztük számos maradandó — értéket.

Mit is kívánhatnánk az ifjúkorból a felnőtt korba lépő kecskeméti Forrásnak? Annál többet aligha, mint hogy továbbra is legyen méltó nevéhez, annak legtisztább , bartóki j elentéséhez.

Kodály Zoltán

Nevét, mint már az én generációmnak is minden zenét tanuló tagja, kora gyermekkoromban megismertem, hisz ott olvashattam első iskolai énekkönyvemen, az Adám Jenővel közösen szerkesztett kis Szó-mi füzeten. Természetesen, zeneiskolai növendékként is használtam az olvasógyakorlatokat, az Ötfokú zene, a Bici- nia hungarica füzeteit. De túl ezeken, sőt ezeket megelőzően otthon is találkoztam nevével, s az általa gyűjtött s feldolgozott népdalokkal. Zenével műkedvelő módon foglalkozó apám kottái között láthattam a Bartókkal közösen kiadott korai kötet, a Magyar népdalok 1938-as kiadását, a kórusművek 1942-44-ben megjelent első gyűjteményes köteteit és a könyvek között Szőllősy András Kodály művészete című munkáját. Az igazi találkozások persze akkor kezdődtek Kodály zenéjével, amikor — voltaképpen elég későn — már középiskolás diákként, konzervatóriumi növendékként nagyszabású kórusműveit tanultuk, énekeltük Szabó Miklós vezényletével a győri szakiskola vegyeskarával. Maradandó élményt jelentettek a jeles fiatal karnagy vezetésével folyó próbák és hangversenyek, programjukon A Székelyekhez című Petőfi-megzenésítés, a Székely keserves, a Gazdag Erzsi versére írott Balassi Bálint elfelejtett éneke című keserű hangú hazaszeretet-ének, s nem utolsó sorban a Jézus és a kufárok. Egyik-másik bizony nem volt híjával az időszerű mondanivalónak sem 1956 táján. Hogy csak az archaizáló Gazdag Erzsi- verset idézzem:

Hej! én szegény népem, Elszéledett vérem,

Mivé lettél mostanság? Holott mindenfelül Az ellenség kerül,

Belül ezer féreg rág.

94