Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Tarján Tamás: Jön a hajnal fényességgel (A ráébredés-motívum Nagy László lírájában)
sokféleképp — például időbelisége, térbelisége felől, szemantikailag, képszerűleg stb. — megközelíthető terminus vonatkozásai közül fokozott figyelmet érdemel a pszichológiai. Az alkotó valósággal együtt él motívumaival, az ismétlést-ismétlődést intellektuális és lelki karaktere parancsolja, önkifejezése legerősebben a motívumok irányába tör. Az állandóság és az ismétlődés eleven sémaszerűséget visznek a motívumba, s az — minden élettelisége ellenére — általában formalizálódik. Ezzel a személyes, vagy nemegyszer a személyen messze túlmutató mitologizmusnak kedvez. A motívum mindig nevet kér, és legtöbbször nevet is ad önmagának; egyben jelölője lehet az oeuvre valamely uralkodó témakörének, megszólalásmódjának stb. Nagy László költői életműve is gazdag a motívumokban. A motívumelemzés általában eddig is erőssége volt a szaktudománynak. Szerteágazó interpretációs irodalma van — például — a betyár-, a zsivány- (a „versben bujdosó”-) motívumnak, a poéta természetszemléleti jegyeinek (így a színekkel és szinesztéziásan fölvértezett tavasz-motívumnak, a tavaszból visszaváltó tél-motívumnak), az igen bonyolult „tündérkedés”-, valamint az angyal-motívumnak és még sorolhatnánk. Bizonyos Nagy László-i motívumok kevesebb érdeklődést váltottak ki. Szándékunk szerint ezért szívesen kitérnénk majd a kisded-motívumra: a baba-, palánta-, a pólyás „ringló-gyerek”-képzetekre. Nagy László — költőként kikezdhetetlen erkölcsi hitelű, szuverén megszólaló; a hűség makacs moralistája — szerette a patyolattiszta, romlatlan újszülötthöz, a kis megváltóhoz kapcsolni a riadalmas, a harsány, a huncut, az ezerféleképp illanó reménység távlatait. További finomítások szükségesek az apa- és anyamotívum kifejtésében, a számos ciklus nyitó- vagy záróhelyére állított édesapa- s főleg édesanya-költemények értelmezésében (ketten párként is megjelenhetnek). Egészen más körből a szesz-motívumot, az édes vagy dermesztő mámort idézhetjük, a „víg esztendőre szomjas” alkoholverseket, melyeket talán az Apollinaire-i AZcooZs-élményig vissza lehet vezetni. Avagy eltünedezett eddig a némiképp furcsa haj-, hajmosás-motívum. Nagy László büszke volt korán ezüstbe fordult üstökére, egyik (ritkán citált) nagy versét Két sörény es címmel vetette papírra. A haj, a hajmosás föl-fölbukkan strófáiban (leginkább ha az édesanyja mosta az ő fiú-haját), fürtjeinek fürdetését meg a nyiratkozást naplójában aggályosán regisztrálta. A néphitben is fontos szerepet játszó hajzat a fejet, az emberfőt, a „csontpalotát” képviselte. Innen a személyességbe rögtön egyetemes értelmet is simító motívum. Mivel a terjedelem véges, lássuk máris a ráébredés-motívumot. Tudván tudva persze, hogy e tanulmány elé egy másiknak kellene illeszkednie: az álom-motívum (tágabban a sok variációban megjelenő éjszaka- és alvás-kép) bemutatásának. A rengeteg fölmerülő lehetőség közül csak a Csönd van, az Álomi beszédem és a Lorca idevágó részleteire utalunk. Nagy László gyűjteményes köteteinek élén már hosszú ideje két éji vers olvasható: a sokáig nem vállalt Galambcsőrök ciklus két első darabja. A Holtak felkelőben lidérces látomás az alkonyra rázuhanó, „vak”, csontvázak járta éjszakáról. A még húszon inneni költő versbeli alteregója, „a szegény kölyök” a kissé teatralizált reménytelenséggel, a holtak rémképével, a sírással küszködött (a háború utolsó esztendejében, talán 1944/45 fordulóján nem is ok nélkül). A kurtább Az én szívem is sötéten látó vers, noha pajkosabb, hessegetőbb. Mindkettőnek summája, hogy éjszaka van, éjszaka lesz, nem érkezik a hajnal, vagy nem a (szép) hajnal érkezik. A két komor dalt tehát — a legkorábbinak láttatott műveket — a megvilágosító, megbékélő hajnal hiányának a verseiként hozzuk föl. Akinek „arcát hoídfény maija”, nem tudja kitépni magát az éjből. Döbbenetes, hogy Nagy László a maga szabta sorrend szerint legelső, legeslegelső szakaszában mintegy saját majdani halála ellen fohászkodik: „Márvány az ég alja, / nincs repedés rajta, / az én erős szívem / csak meg 62
