Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Sándor Iván: Ime, hát meglelte…
Sándor Iván íme hát meglelte... JILJP orges Körkörös romokba megvilágítóan rejtélyes írás, ezt már mottója is sejteti, („And if he left off dreaming about you. THROUGH THE LOOKING-GLAS, VI.”); van a szövegben néhány, az egyszerűségtől különösen talányos mondat: „A cél amely ide vezette, nem volt lehetetlen, csak éppen természetfeletti. Meg akart álmodni egy embert: a legapróbb részletességgel megálmodni és átvinni a valóságba.” És a befejezés: „... megkönnyebbülve, megalázva, elborzadva megértette: ő maga is csak jelenés, őt is álmodja valaki.” Nem tudta, miért kúszik, tekeredik bele folyondárosan ebbe a két utóbbi mondatba — már azóta, hogy először olvasta — egy verssor: „íme, hát megleltem hazámat...”? Gyermekkora álmainak sokáig visszatérő muzsikája volt a vonatkattogás; (most, mikor ezt leírja, nem bizonyos benne, hogy a gyerekkori állmaiban hallotta-e a kattogást, vagy a leírás közben gondolja csak azt, hogy akkor hallotta, és a vissza- vetítést éppen az indítja el, hogy azóta is folyamatosan hallja). Tizenegy éves koráig a Kolombusz utcában lakott, kétszáz méterre a vasúttól, az Amerikai úton sem nagyobb a távolság a töltéstől háromszáz méternél. 1941-ben, amikor ide költöztek, a felettük lévő lakásban lakott Wallesz Luca. Három és fél évtizeddel később, (akkor) megmagyarázhatatlan inspiráció hatására, (mi az, hogy megmagyarázhatatlan?; mi az, hogy megmagyarázható?; mi az, hogy inspiráció?; mi az hogy látvány, álom, emlék?; hiszen évtizedek óta hetenként kétszer is elhaladt a szomszédos Korong utca 6 előtt, amelynek falán tábla hirdeti, hogy 1933 és 1936 között ott lakott József Attila, ötven méterre a vasúttól, hiszen most már több, mint fél évszázada, ott vannak a lábnyomai a Kolombusz utca-Korong utca—Amerikai út háromszögében); nos tizenöt esztendeje elindult, és illő keresés után megtalálta Wallesz Lucát egy nem távoli, Mexikói úti ház földszinti lakásában (a vasúti töltés oldalában). Faggatni kezdte, járt-e vajon József Attila az Amerikai út 74-ben is?; („Meg akart álmodni egy embert: a legapróbb részletességgel megálmodni és átvinni a valóságba. Egész lelkét betöltötte a mágikus terv.”; de nem úgy akarta megálmodni, mint valami regényalakot, nem a „figuráról” akart írni, inkább), mintha a lelkét, a sorsát, a magányát, a világgal való kapcsolatát akarta volna még mélyebbre szippantani, annak a verssornak a termőgomolygásáig akart eljutni — miközben önmagához —, igen oda, ahol „íme hát...”, oda, ahol hamis tanúvá lehet lenni igaz pörökben; a hajdani vonatkattogás allegro barbaróját kívánta azonosítani saját álmainak kísérőhangjával, akkor is, amikor ott ült a Mexikói úti lakásban és hallgatta az egykor szőke ősz asszonyt a Luca-versek születéskörülményeiről, a Korong utcai grundról, a töltésen futó vonatok örökös kattogásáról; („Vasútnál lakom. Erre sok / vonat jön- megy és el-elnézem / hogy’ szállnak fényes ablakok / a lengedező szösz-sötétben. / így iramlanak örök éjben / kivilágított nappalok / s én állok minden fülke-fényben, / és könyöklők és hallgatok.” — „Sokat sétáltunk a Korong utcában, Attila, anyám és én... majdnem minden nap eljött hozzánk. Leginkább ők beszélgettek ketten. A Korong utca nagy része akkor még rét volt, Attila szeretett leülni a fűbe...”) 33
