Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 2. szám - Csató Károly: Kiáradás (elbeszélés)
nem teszek érte semmit, nem adom kellő tanúbizonyságát valami olyan nagy és igaz szolgálatnak, ami engem is megnyugtatna, a kiteljesedés érzésével töltene el, hogy ne kételkedjem örökké magamban. Szükségem lett volna nagyobb önbizalomra, mások ravasz megtévesztésére és lekötelezésére, már csak azért is, mert e városban az írástudók tekintélyével nem a filozófusok, a lírikusok, a drámaköltők és a rétorok rendelkeztek, hanem a hírmásolók, az elöljárók lábtörlői is, de én nem tudtam megakadályozni tündöklésüket a populus vulgus előtt, már csak azért sem, mert Plótinosz művein dolgoztam, azon a huszonegy könyvön, amelyek tárgyát a hallgatók által felvetett kérdések adták, mint a létező és az egész, az egy és ugyanaz, a létezőntúliság és a megismerés, az első és a második megismerő, a lehetőség szerintiség és a valóságos, a testetlen létezők, a lélek három könyve, a látás, a szemlélődés, a szellemi szépség, a szellem és a Jó, a gnósztitészek ellen, kicsiség, idő és boldogság, a teljes keverék, ideák és a Jó, a szabadságról, a világról, érzékelés és emlékezet, a létezők nemeiről szóló három könyv, valamint az örökkévalóság és az idő kapcsolatáról szóló értekezés, amelyeknek a címét is én adtam, mert Plótinosz nem törődött ilyesmivel, de azt gondolom, hogy inkább ily módon részesített a szintézis öröméből. Nos, ilyetén szellemi dicsőségekkel harcolni az üres pletykálkodás és a politikai gyűlöletkeltés ellen még a legtekintélyesebb szenátorok közreműködésével sem tudtam volna, maradt hát nekünk a szellem magánya. Plótinosz már a második hete nem volt a városban, kiment Kasztrikiosz birtokára, amely nem messze volt Minturnasetól, amikor Olümpiosz újabb ravasz támadást intézett ellene. Ez a törtető alexandriai úgy akart az első lenni, hogy Plótinoszt megvetésnek teszi ki, s ezért számára semmi sem volt drága. Egy nagyszerű özvegy, Gemina házában lakott a filozófus, akinek a lányát is nevelte, s több ifjú és leány is élt itt, akiknek afféle gyámja volt; nos, valamelyiküktől kerülhetett hozzá Plótinosznak egy ifjúkori töredéke a püt- hagoraszi vázából, s vele azt akarta bebizonyítani a hírmásolók egyik összejövetelén, hogy erkölcstelen volt, hiába volt Ammóniosz tanítványa Alexandriában, mint ő is — éppen ezért művei nem igazak, mert nem őszinték — s lemásoltatta ezt az írást, gúnyos megjegyzések kíséretében adták kézről kézre, de ez az odalökött cirkusz nem érhette el azt a célt, hogy Plótinoszt szellemileg megsemmisítsék. 7. ,,Tegnap borba hullt az idő, most illatos olaj szagától tompul. Neki csak a levegő, a napfény, az észbontó kékség kell a tengerpartból semmi más. Gondolatában néhány füstölő izzik és néhány ember arca elég. A homokba markol, az puha és napmeleg. A vakító kék égről mintha éjszakák vakítanának vissza. Fölállni! - ez a belső parancs, de nem mozdul. Csak egy babérágacskát pörget ujjai között. Tüdeje kitágul, rengeteg levegőt fogad. Az ágat belenyomja a homokba, betemeti, arccal ráborul. Lelki szemei előtt kitárulkozott nők, nyilvános combok hatalmasodnak, Részeg férfiak. Az alkoholidő összegez: a ki kiért kérdésre Alexandriában a senki senkiért a válasz. Hát föláll - kábultan körülnéz. Hívja a víz, hívja a mélység, hívja a végtelen - plótosz, plótosz, plótin - a vizet mellére öleli, mint egy üveggyöngyökkel ékes női fejet, mintha minden nő fejét talán, az egész életet is... 28
