Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 2. szám - Csató Károly: Kiáradás (elbeszélés)

Úszik. A víz öleli, hogy öleljen, pedig túl a horizonton sincs talán senki, talán csak az az Egy.

Valóságtól megrothadt leírásokra gondol. Minden méltatlan karcsapásra a vízben. Véres szemeiben az álmatlanság fáj, nem asszonyok, bölcsek, vándorútok. Gea: megmentő légy az alkoholmáglyától, lakomák hideg barátságaitól, az örökkévalóság távolába üldöző írástól... ”

Olümpiosz azzal vádolta, hogy beteg, beteg embernek nem lehetnek egészséges gondolatai, s úgy, ahogy ezt a fragmentumot, az egész életművét sem kell komolyan venni. S amikor nekem, Porphüriosznak a tudomására jutott, hogy részeg hírmásolók gúnyolódnak a mesteren, elmentem Olümpioszhoz és megkértem, ha Plótinosz visszatért Firmustól - ő ugyanis így nevezte Kaszt- rikioszt — jöjjön el közénk, tartsunk vitát, ami reája nézve azért is kötelező, mert ő is Ammóniosznál tanult Alexandriában, s minden bizonnyal birtokolja annyira a bátorság erényét, hogy az az értelem által az igazságot segíti világra. Plótinosz, amikor visszatért, egyetlen mondatot küldött el neki: „Kíséreld meg visszavinni a benned lakozó Istenséget, a mindenségben lakozó Istenséghez.”

Balanyi Károly: Egy lator metamorfózisa III.

29