Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 2. szám - Körmendi Lajos: Magánkrónikák (elbeszélés)
gyerek a nagyanyja szavait. A Feketehegyen, mert ott laknak. A Feketehegyen lakunk, bizonygatja a gyerek is. Sajnos, nagyon messze van a kunhegyesi állomástól. Nagyon messze van, erősíti meg a fiú. Egy hete vitte el őket a nagynéni, tegnap pedig disznótor volt. Disznótor volt, visszhangozza a gyerek a nagyanyját, s erősen bizonygatja, hogy ráadásul még a kakas is megtojt. Erről aztán Kisújszállásig sem sikerült őt lebeszélni. Felirat. „00. Amíg a vonat az állomáson tartózkodik, nem szabad használni.” Foszlányok. „Szabad? Szabad?” „Ne vegyél, ennél borzasztó drága!” „A kezeletlen menetjegyeket...” „Kapaszkodj, kisfiam, mert most következnek a váltók!...” „Nagyon jó ember. Ha mindenkinek ilyen apósa lenne!” „Gyere csak, ne törődj semmivel!” „Nem én szúrom, mert sajnálom. De a hentelést már én...” „Kipótolta a pénzünket, így aztán meg tudtuk venni a házat.” „Ne is mondja! Nem szeret az dolgozni!” Átírt felirat. „Nődet, amíg a vonat az állomáson tartózkodik, nem szabad használni.” Hangok. „Nem fárasztó minden héten?...” „Ez a hordóhasú pacák szinte bepréselt a falba...” „Gyere ki, ha mersz!” „Hol járunk már, tessék mondani?” A látogatók A házhoz, amelyik valamikor hosszú, fehér parasztház volt, csak toldtak hozzá, földút vezetett. A két barna nő a csecsemővel megállt, bezörgetett. Egy asszony jött ki. Arra kérték, engedje be őket egy kicsit, hogy tisztába tegyék a babát. Az asszony rögtön szélesre tárta a kaput, jöjjenek. A verandaasztalon kibontották a babát, az asszony hozott tiszta pelenkát, megszeretgette a csöppséget, aztán elmondta, hogy neki is vannak gyerekei. A legkisebb ötesztendős, óvodás, mindig azt mondja, ő a legszebb. Kisebb korában majdnem kopasz volt a kislány, levette a nagy babájáról a szőke hajat és feltette magának, mint egy parókát. A következő is lány, hatéves, együtt jár óvodába a kicsivel, csak ő nem olyan anyás. Egy évvel öregebb az egyik fiú, most elsős, nem éppen jó gyerek, de elég jól tanul. Aztán egy lány következik, negyedikes, ő már sokat segít, elmegy a kútra, takarít, mosogat. Utána egy fiú jön, ötödikes, ő az állatokat eteti meg, mindig a tehén meg a disznók körül van, jó lenne, ha tanulni is így szeretne. A következő is egy fiú, tizenkét esztendős, szobafestőnek szeretné adni, de fél a létrán, még a padlásra sem mer felmenni. Aztán egy lány következik a sorban, ő nyolcadikos, boltos szeretne lenni. 0 is meg a nővére is, aki elsős gimnazista és sportol, sokat segít otthon, elvégeznek mindenféle házimunkát. Aztán egy fiú jön, tizenhét esztendős, nem szeretett tanulni, most betanított munkás. Ä következő fiú tizenkilenc éves és szakmunkás, közben munka mellett tanul, most érettségizik majd a gimnáziumban. Utána egy húszéves lány jön, szakmunkás, kertészetben dolgozik, ő is a gimnáziumban tanul munka mellett, s itthon ő segít a kicsiknek a leckeírásban. Utána egy fiú jön, szakmunkás, gyűjti a pénzt, már összezsugorgatott huszonötezer forintot, autót akar venni egyszer. A következő fiú huszonnégy éves, az is a fogához veri a garast, portát akar venni. Látja, annyian vagyunk, hogy csak két asztalnál férünk el ebédkor, mondta az asszony. Nehezen élünk, a nagyok ruháját a kicsik hordják tovább, mert újra nem futja. A két idegen asszony menni készült. A háziasszony megint megszeretgette a csecsemőt, 16
