Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 2. szám - Körmendi Lajos: Magánkrónikák (elbeszélés)
adott neki piskótát, aztán kikísérte őket. Amikor visszament a házba, a legkisebb lánya arról faggatta, hogy mit keresett az az idegen néni a szekrényben? Az asszony csodálkozott, aztán berohant a szobába, feltépte a szekrény ajtaját, szétdobálta az ingeket. Nem volt meg az összezsugorgatott pénz. Búcsú A kislány nyolcéves korában már szedte a markot. Tizennégy éves volt, amikor beteg lett az apja. A leány kaszával vágta a búzát, a húga szedte a markot. Az iskolában jól tanult, szeretett számolni, olvasni. Öt osztályt járt ki. Nagyon dolgos volt. Szekérrel hordta a trágyát a határba, a földjükre. Néztek utána az emberek, s azt mondták: „Szerencsés lesz az a legény, aki ezt a leányt elnyeri!” Hat hónap alatt tucatnyi kérője volt. Tizenkilencben esküdtek, a lány akkor huszonegy éves volt. Az ura tisztességes, jóravaló ember. A fiatalasszony sürgött-forgott a konyhában, a kertben, nevelte a gyerekeket. Három gyerekük született. Asz asszony virrasztott az egyik gyerek fölött. Hat hétig nem vetkőzött le, nem feküdt le. Az orvos azt monda: „Más keze alatt már meghalt volna ez a gyerek.” „Doktor úr, én mindent elkövettem vele!” Az asszony gyalogolt az országúton, tejtermékeket vitt a közeli város piacára. Mire hazaért, a csirkék csirimpoltak, a kacsák hápogtak, a libák gágogtak, a csikó nyerített, a boíjú bőgött, a malac ordított, a kutya ugatott, a macska nyarvogott, a gyerekek követelőztek. Éhes volt a nép. A félje a határban dolgozott. Az asszony kalácsot sütött a kemencében. Bevitte az első tepsivel. Mire a második tepsivel is bevitte, az első már üres volt. Szerette nézni a családját. Később új kemencét épített. Egymaga. Kapált, szaladt a boltba, rakta a búzát a kocsira. Sovány volt és szívós. A férje a cséplőgéphez járt, de aztán beteg lett. Tizenkét évig úgy-ahogy húzta lábon, majd megbénult, megvakult. Aztán meghalt. Addigra felnőttek a gyerekek. A beteges fia a háborúban átázott, kifázott, új nyavalyákat szerzett. Négy évig szenvedett, míg meghalt. Az asszony csak dolgozott tovább. Tapasztotta a házat, festette a szobákat, kertészkedett, még ágyat is fabrikált. Fát vágott, egy gally felpattant a szeméhez, a fél feje veresfekete volt a vértől, azóta nem lát az egyik szemével. Egyszer nagyot kattant valami a fülében, azóta rosszul hall. Még mindig szaladt, sohasem tétlenkedett. Sok ruhát varrt, még harmonikás aljú szoknyát is. Kályhacsövet csinált bádogból. A nagy kertet még mindig felásta. Ami termett, vitte a gyerekeinek. Esténként ült egyedül a szobában, nézte a falon a szülei, az ura és a gyerekei fényképeit. Beszélt hozzájuk. „Szép életem volt” — mondta. Megmosdott, felvette az ünneplő ruháját, úgy feküdt az ágyra. Az udvarló Öt óra. A segédvezető nem hallja az óra csörgését, az anyja rázza fel. Amíg öltözik, töpreng. Tegnap este az egyik kombájn kaszahajtó rúdjának összetört a görgőscsapágya, ezt most ki kell javítani, addig, amíg felszárad a harmat. Az anyja reggelit pakol, elbúcsúznak. Felül a járműre, zötyögnek a göröngyös 17
